Nagyon ciki volt, most mit tegyek?
Szóval... Tegnap este úgy volt, hogy mindenki elmegy itthonról, tehát egy bő három óráig egyedül leszek. Én már nagyon beleéltem magamat, hogy végre jön egy kis lazítás, mert valamennyi idő után jól esik a magány. Úgy is történt, mindenki elhagyta a házat... Aztán gondoltam egyet, és elkezdtem max hangerőn metált hallgatni. (Hozzáteszem, hogy a szomszédok nem voltak veszélyben, mert nincsenek.)
Nagyban nyomattam, majd pár perc után nekem is megjött a kedvem az üvöltéshez. Teljes beleéléssel énekeltem, amikor is észrevettem édesanyámat az ajtóban, ahogy ledöbbent arccal bámul rám. Itthon felejtett valamit, és azért jött vissza. Hát, gyerekek... Mondanom sem kell, hogy hihetetlenül égett a pofám, először meg sem tudtam szólalni szégyenemben. Félre ne értsetek, ez a műfaj nem egy szégyellni való dolog, de ez azért kemény volt. Gondold el, hogy szülőként arra érsz haza, hogy a gyereked egy heavy metál számra ordít, miközben eddig azt sem tudtad róla, hogy szokott ilyet hallgatni. Valami magyarázat-félét odaböktem, de már nem emlékszem rá, mert annyira lesokkolt ez a szituáció. Egyébként, ez úgy lehetséges, hogy szinte sosem beszélek az érzéseimről senkinek, így csak kevesen tudják, hogy milyen zenéket preferálok. Én ezt mindig is egyfajta magánszférának tartottam, ezért igyekeztem kerülni a témát, ahányszor csak feljött. Hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekelte a szüleimet, hogy milyen dalok adnak nekem inspirációt, csak legyintettek rá. Ennek igazából örülök, mert legalább nem kell elviselnem a kérdéseiket. Viszont, most nem tudom, hogy mi lesz. Azóta azt vettem észre rajta, hogy kissé kerül, és mintha másképp is nézne rám. Szerintetek ez befolyásolni fogja a kapcsolatunkat, vagy képes lesz magát túltenni rajta? Mit tehetnék ennek érdekében? Minden normális válasznak örülnék.
Hacsak nem vagy egy szerzetesrend tagja és a lakásotok nem kolostor, akkor én nem értlek, ne is haragudj!
2017-ben, Európában te ezt olyasvalaminek képzeled, ami miatt szégyellned kell magad?
"Azóta azt vettem észre rajta, hogy kissé kerül, és mintha másképp is nézne rám. Szerintetek ez befolyásolni fogja a kapcsolatunkat, vagy képes lesz magát túltenni rajta? Mit tehetnék ennek érdekében?"
Ezt meg egyenesen betegesnek érzem.
Könyörgöm, milyen családi kapcsolatotok van nektek?
Nagyobb "törés" soha ne legyen az életetekben!
Én is rockot hallgatok és van amikor az anyám velem énekel.
Ebben semmi ciki nincs.
Az viszont nem jó, hogyha ennyire bezárkózol a saját anyád előtt, hogy azt sem tudja, hogy milyen zenét hallgatasz. Mennyi idős vagy? Másban fordulhatsz felé?
15/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!