Miért nem maradhatok itthon 24 évesen? (Ha nem jó helyre írtam, akkor bocsi. )

Ez egy tipikus Stockholm-szindróma, ami a fogvatartó és a fogvatartott viszonyáról szól

Az azonosulás olyan jól sikerülhet, hogy a fogvatartott a fogvatartót megpróbálja felmenteni a felelősség alól, és megpróbálja meggyőzni magát arról, hogy tulajdonképpen ő egy jó emberrel áll szemben, akinek megvan az oka arra, hogy így viselkedik.

Extrém esetben a a fogvatartott úgy érezheti, hogy a fogvatartója a körümények áldozata és ő a viselkedésével megnehezíti ennek a jóravaló embernek a helyzetét, tehát megérdemli, ha így bánnak vele.

A lezajló lelki folyamatok következtében a fogvatartott gyűlöli az őt a fogságából kimenteni szándékozókat és megpróbál megakadályozni minden olyan kísérletet, ami a kimentésére irányul.

Továbbá, még az előző hozzászólásomhoz: a fogvatartott ilyenkor jobban ragaszkodik a rossz, de biztos helyzethez, mint az utána következő bizonytalansághoz.

Ezeknek a kívülálló számára érthetetlen cselekedeteknek egyetlen mozgatórugója van: a fogvatartott megpróbál mindent megtenni, hogy túlélje a kialakult helyzetet, így ösztönösen, tudattalanul úgy viselkedik, hogy a fogvatartójának ne okozzon csalódást.

Engedelmeskedik mindenben, támogatja a fogvatartóját, keresi benne a jót, a szeretnivalót, hálás neki minden napért, amit vele tölthet.

A fogvatartott, gyakran bántalmazott nőknél figyelték meg, hogy felmentik a zsarnok szüleiket, férjüket az erőszakos magatartás alól, és az utolsó pillanatig azt gondolják, hogy kitartásukkal meg tudják oldani a problémát.

Megérdemled, menj dolgozni és költözz el.

Én ezt tettem 21 évesen, mikor meguntam, hogy mindenbe beleszolnak. Igen, marha kemény volt, nappal melo, este suli, hajnalban ujsághordás, hogy megéljek, de teljesen megérte kidolgozni a belemet, mert alapból sokkal nyugodtabb voltam, ahhoz képes, mint mikor még otthon éltem.

Persze kifogásokat találni.mindig könnyebb, és tudod, amig elviseled, nem.fáj eléggé...