Ennyire zsugirinak kell lenni? Van pénz, de unatkozunk? Milyen család ez?
Elvált szülők gyereke vagyok, 6-7 éves korom óta anyukámmal élek, apukámat kéthetente látom plusz nyáron itt vagyok két hétig.Van két féltesóm náluk,még kicsik (öcsém 5 éves lesz, húgom 10 hónapos). Mostmár 18 éves vagyok, szóval nem is lennék köteles itt lenni, meg ezt a két hetet mindig is szenvedésnek tekintettem, mert egszerűen annyira unalmas itt és olyan érzésem van, mintha teljesen egyedül lennék. Egész nap csak itthon ülünk, ha megyünk is valahova, akkor is csak apukám feleségének a családjához, és ott is csak egész nap ülni lehet. Ilyenkor sokszor otthagyják a gyerekeket a nagymamára és vásárolgatnak, stb.Van hogy pl. Ludl-be készülnek, mondom, hogy megyek én is, de erre jön az, hogy "minek, mindjárt jövünk", aztán közben meg visszajönnek 3 óra múlva, mert közben beugranak az Árkadba meg ide-oda.Mostanában már jobban erőltetem, hogy mehessek, ne kelljen már egész nap egyhelyben ülnöm, de ettől függetlenül ugyanúgy unatkozom, mert a nelőanyám meg órákig nézegeti a gyerekruhákat. Tele vannak pénzzel, csak játsszák a nagy spórolóst, mindent megvesznek, ha 2 forintba kerül, de a 400 ezres fuxot nem röstellik. Balatonon is csak úgy voltunk még, hogy családtag nyaralójában szálltunk (az még nem is gond), mostmár gondolom azért nem megyünk hozzájuk, mert öregek.Oké, velük utoljára ez kb. 8 éve volt,idén nyár elején pedig azért jutottunk le egy napra, mert ismerős vitt le.Szóval bő 8 évig sehova nem mentem velük.Moziban utoljára kb.9 éves koromban néztem olyat, ami érdekelt.Mostohaanyám testvéréék elvitték a kisöcsémet, kétszer hívtak engem is, én meg úgy voltam vele, hogy addig sem otthon ülök, hiába ilyen mesefilm. Apáék egyszer sem vittek. Egyszer beültem vele egy 5D-s mozira 7-8 perces film), már azon csodálkoztam, hogy mi történt vele, hogy envem visz valahova. Apa jár kondizni, tudja, hogy én is sportolok, de egyszer nem kérdezte meg, hogy megyek-e, pedig engen is érdekelnek az ilyen dolgok. Ruhát vagy cipőt azért szoktam tőlük kapni néha,meg kapok egy kis pénzt, amit úgyis arra költök általában, de ha nincs karácsony vagy szülinap, akkor sosem jut eszükbe maguktól megkérdezni, hogy mégis mi a francra van szükségem.Most is júliusban vettem rövidgatyát, addig hosszúgatyában jártam, és most tűnt fel nekik.
Váláskor anyukám az, aki anyagilag jobba megszívta, még csak most kezd el kiláballni a gödörből, mivel külföldre ment dolgozni.Igazából mi többet költözködünk, mint egy amerikai üzletember, mert olyan nehéz mindent neki fizetni. Apa odaadja a 20 ezer gyerektartást,(aminél már több járna a 200 feletti fizetésnél, de pontosan nem tudom mennyit kap, nem nagyon emlegeti) meg iskolakezdésnél ad nég rá egy tízest, aztán azt hiszi, élünk, mint Marci Hevesen.Sokszor mondta már, hogy oda is mehetek bármikor, ha nem akarok állandóan költözködni, de inkább megyek mashova minden évben, minthogy megmondják nekem, hogy mikor menjek fürdeni vagy hánykor keljek, ha úgyis egész nap itthon vagyunk.Mindig az van, hogyha a tesóim vagy ők alszanak, akkor mindenkinek kuss a neve, de ha az öcsémnek olyan kedve van, akkor kora reggel kitúr az ágyból, hogy ő mesét nézhessen a konyhában (mert ott alszok), miközben az egész házban van 3 tévé, de ő had jöhessen már pont ide, eszük ágában nincs rászólni,ninkább csak bíztatják, és megkapom, hogy miért kell késő esig a telefont nyomkodni. A telefonozással mindig baszogatnak, pedig ők is ezt csináljak, ha unatkoznak.Meg most meg lett mondva nekem, hogy ne telefonozzak a tesóm előtt, mert őt nem bírják elrángatni előle, és hogy ne ezt lássa.Persze, sokszor elfoglalom magam; angolozok vagy ilyesmi, de most akkor üljek egész nap és bámuljam a négy falat?Én úgy vagyok vele, hogy itt se kéne lennem, szóval ugyanúgy csinálom. Amikor nem volt okostelefon meg ilyenek, akkor meg csodálkoztak, hogy egész nap a tv előtt ülök. Régebben legalább átmentünk ismerősökhöz vagy valami, de most dögunalom van. Beszélgetni lehetetlen velük, mert csak a pénz jöhet szóba, meg anyámat röhögik, hogy elb*ta az életet, amikor az ő helyében ők sem tudnának mit csinálni.Egyáltalán nem is értik, hogy miért nem beszélek velük, egyszerűen lehetetlen.Ha tág családi körben vagyunk, akkor meg hozzá sem tudok szólni semmihez, mert úgy darálnak, hogy egyvás szavába vágnak.
Olyan futcsán látják ők az életet...Állandóan csak gyűjtögetnek, telket vásárolnak (,amit valószínűleg úgyis csak fatárolásra fognak használni), kocsit vesznek (,ez oké, tényleg kellett), de hogy tényleg nem voltak még soha a nászúton kívül külföldön, még csak kirándulni sem, soha nem mennek sehova.Mi a céljuk?Apámnak pár éve van az ötvenig, a felesége még nem annyira idős, de ő is közel 40. Nem akarnak maguknak emlékeket, amire öregkorukra boldogan emlékezhetnek? Attól félnek, hogy nem lesz nyugdíjuk? Esetleg temetésre gyűjtenek? Én tényleg sajnálom ezeket a gyerekeket, hogy úgysem fognak sehova sem eljutni, bár ott az anyai ágról jobban el vannak kényeztetve. Apa meg TITOKBAN adja oda azt az 1-2 ezer forintot is, amit a mamám vagy ő ad. Mamámtól tudom, mert megkapta, hogy akkor az öcsém miért nem kap, miközben pont azért kapom ezt a kis pénzt, hogy ne érezzem magam rosszul, hogy a mostohaanyám családjából mindent megkap.
Idén még úgy vagyok vele, hogyha mar beígértem, kibírom azt a 2 hetet, aztán jövőre má biztos nem csinalom ezt.Választ nem feltétlen várok, csak ki akartam ezt írni magamból, de nyugodtan jöhetnek hasonló sztorik vagy vélemények.
18/L





Hát ez tényleg szörnyű!
Látom, nem érted.Nem, nem azért buktam meg, mert nem tudtam tanulni, amikor nála voltam.Külön segítségre lett volna segítségem, mivel a matek nem feltétlen tanulós tárgy.Ennek ellenére én lettem baszogatva, hogy miért nem tanulok meg figyelek.Azóta járok is tanárhoz heti kétszer, de azt is pénzkidobásnak tartja, mert szerinte elég lenne órán figyelni. Amikor meg nekiálltam tanulni tökmindegy miből, akkor mondta, hogy tanuljak máskor.




















De őt 11-12 éveyen se vitték sehová!
Akkor is miért nem ment el dolgozni nyafogás helyett?
Most érett meg rá a helyzet,hogy kiírja magából és nem,szerintem ez NEM KORREKT apuci részéről.
Igazatok persze,menjem el diákmunkára,de ne neki kelljen már megváltani 2 felnőtt embert.










Szia!
Én segítek neked matekban, vagy akár angolozhatunk is, hogy ne unatkozz :)





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!