Anyák, apák! Titeket hogy érint, hogy a gyermeketek hamarosan kirepül otthonról?

Eléggé csodálkoznék, hiszen soha sem láttam a szárnyait.

Az enyémek közül egy már kirepült, egy a közelében van, egy pedig még gimis. Egyedül nevelem őket több, mint 10 éve, mindegyik továbbtanult ill. kíván továbbtanulni, úgyhogy őszintén szólva vártam már a pillanatot, amikor kicsit csökken a teher rajtam. Ezzel együtt, amikor megjött a hír, hogy felvették a már dolgozó gyereket a kiszemelt munkahelyre, tőlünk 200 km-re, elbőgtem magam - részben az örömtől, hogy sikerült neki, részben attól, hogy véglegesen elszakadt a köldökzsinór. A többiek kirepülésével is nagyjából így vagyok, várom, meg egy kicsit fáj is, de az a lényeg, hogy nekik jó legyen. Van hobbim, társaságom, nem leszek magányos, valójában most sem köt már le különösebben semmiben az, hogy van gyerekem (legfeljebb anyagilag), hiszen nagyok már, csak maga a tény, hogy teljesen önálló, felnőtt ember lesz belőlük, idővel saját családdal, és csak látogatóba jönnek hozzám, az azért feldolgozandó.:-)