Mit ronthattam el a lányom nevelésében, hogy ilyen lett az élethez való hozzáállása?

Sokáig fel sem tűnt nekem, de mostanában sok korabeli lánnyal dolgozom együtt. Hallom, elmondják, hogy milyen problémáik vannak az életben, mi foglalkoztatja őket. Azokat a dolgok, melyek ebben a korban engem is lekötöttek. Megvan már a fix férfi az életükben, már vannak anyagi problémáik is, épitgetik az életüket, párkapcsolati apróbb gondok stb... Az én 26 éves lányom ennek a gyökeres ellentéte! Egyáltalán nem strapálja magát a munkában (bár Fortuna hozzá kegyes volt, szórakozáson alapul a jelenlegi munkaköre), szórja a pénzt, váltogatja a pasikat, a legnagyobb gondja, hogy hova vitesse magát wellnesezni vagy milyen szépitő kezelésen vegyen részt... Már egy ideje kritikus szemmel nézem ezeket a dolgait, mert félek, hogy mi lesz vele igy később! A korabeli munkatársnőim már gyermeket terveznek... én attól is félek, hogy soha nem lesz unokám! Ma rákérdeztem a lányomnál, hogy mikor akar már megállapodni és mondjuk gyermekekben gondolkozni, ezt a választ kaptam: "Anyu, 26 évesen én lennék a világ bolondja, ha ezen gondolkoznék"... Pedig már ugye nem 18 évesen, hogy igy álljon hozzá, nem akarom, hogy 40 éves korában szüljön, mert az egészségtelen. Ráadásul a családban is furán viselkedik. Nálunk gyakoriak a nagyon nagy családi összejövetelek, tele komoly beszélgetéssel és ő mindenkinek beszólogat, aki nem olyan szabadosan gondolkodik, mint ő... (legutóbb a 60 éves nagybátyjával kapott nagyon hajba, mert az leszólta kicsit a homoszexuálisokat, a lányom pedig egyből támadt)... Mit ronthattam el ennyire? Érdemes lenne őt pszichológushoz küldeni?