Lehet tenni valamit azzal, hogy apám elfogadja, hogy kapcsolatban vagyok?

21/L vagyok, még a szüleimmel lakom (és egyetem végéig nem is tudok elköltözni). Hosszú lesz a sztori, aki nem szeret sokat olvasni az ne is akarjon válaszolni :)

Na az a helyzet, hogy kevés kapcsolatom volt eddig, de azok sokáig tartottak. Apukám viszont képtelen megbarátkozni azzal a helyzettel, amikor éppen van barátom és neki is "részt kell vennie" a szituációban. Az első barátomnál egy évig azt sem engedte meg, hogy én ott aludjak nála, meg volt olyan, hogy direkt úgy intézte, hogy ne tudjak vele találkozni. Pedig bemutattam őket egymásnak már az első héten, és normális gyerek volt, ezt ő is belátta. Azért azóta annyi változott, hogyha barátom van, akkor bármikor átmehetek hozzá meg nála aludhatok, csak éppen azzal van a baj, ha apámnak is találkoznia kell vele. Nálunk nem aludhatott soha egyik barátom se. Ha átjött, akkor húzta a száját, max odaköszönt neki de ennyi, tiszta ideg volt végig, amikor egy légtérben voltak (pl ebédnél), lehetett rajta látni, hallani, és nem csak az első bemutatásnál, hanem bármikor. Emiatt nagyon kevésszer volt nálam a találkozó. Eleve nem annyira szereti az embereket, nem tűr meg a lakásban mást se a családtagokon kívül, de a pasikkal van a legtöbb problémája. Közös nyaralásról szó sem lehet. Anyukám elkezdte egyszer szervezni, de apám ekkor mindkettőnk fejét leüvöltötte, hogy ezt mi hogy képzeljük, ő ebben biztos nem vesz részt... Olyan alkalmak meg szintén nem jöhetnek szóba, amin a barátom családja is ott van. Ő nem akarja megismerni őket, amikor volt ilyesmiről szó, akkor is megijedt és ideges lett.

És ez elég szörnyű dolog önmagában is, na meg amikor az aktuális barátom családja gyakran hív át kertipartykra, visznek moziba, színházba, beszerveznek a nyaralásokba, bármikor ott aludhatok, stb. Mindig jó kapcsolatot alakítok ki, de az én barátom nem tud az én szüleimmel, mert alig hívom át őket, és anyum akarna is haverkodni, de apám nem.

Az összes barátom/barátnőm más helyzetben van, és ők sem értik, sőt, kb. szidják is apámat, amikor szóba kerül ez, és rohadt kellemetlenül érzem magam, amikor tágra nyílt szemekkel kérdezik, hogy egy buli után miért nem alszik nálam, vagy miért nem visszük őt kirándulni, miért nem jöhet a családi eseményekre, stb. Mert ugye ők nem ezt szokták meg, náluk az a természetes, ha a család befogadja a gyerekük szerelmét.

Van egy nővérem, aki már családos, és 10 éve van együtt a párjával, ő be van vonva mindenbe, őt elfogadja apukám, gondolom, mert benne már azt látja, hogy ez örökké tartó kapcsolat lesz, de a kisebb lánya (én) barátaiban nem bízik.

Már írtam ki kérdéseket itt, ezért tudom, hogy néhány válaszoló hogy gondolkodik, ezért tisztázok pár dolgot:

-De igen, valódi szerelmet érzünk egymás iránt, nem is mennék bele olyan kapcsolatba, ahol csak testiség van.

-Nem vagyok r1banc, nem azért lett csak 1-2 éves a kapcsolat, mert félrekeféltem meg imádom váltogatni a partnereimet.

-Az elején is írtam, de mondom megint: Oké, hogy felnőtt vagyok papíron, de ahhoz, hogy el tudjak költözni és önálló életet kezdjek, ahhoz kell egy állás, amihez kell egy diploma, ami folyamatban van.

-Nem minden az én hibám, nem olyan egyszerű kiállni magamért és harcolni, de azért teszem fel a kérdést, mert érdekel, tudok e valamit kezdeni a helyzettel.

-Igen, sokat írok, de se elolvasni, se lehordani nem kötelező. :)

Köszönöm!