Van olyan akit gyerek/tini korában fegyelmezés, nevelés okán/ürügyén elfeneltek?

Én sokszor kaptam... nagy részük jogos volt. De ami nem volt jogos azon is túl tettem magam....

Pl: eszembe nem jutott volna ilyen fórumokra kiirkálni, feljelentéssel fenyegetőzni es stb, amit a mai tinik tesznek....

Elengedtem, felnöttem, és élem az életem....

Két nagyobb verést kaptam, egyet 6 évesen, mert elmentem egy kicsit "szétnézni" és később értem haza, a másikat 14 évesen mert kilógtam egy délután. Az utóbbi kemény volt, apám a földön fekve rugdosott - ma már nem emlékszik rá, ez a legszomorúbb, és azt hiszi, hazudok :-(

Soha nem tudtak bízni bennem, pont ezért kellett füllentenem illetve hazudnom. Nem éreztem egyiket sem jogosnak.

kihatott, nem túl jó a viszonyunk, anyámmal főleg, mert az bántott, hogy soha nem védett meg.

Én soha nem ütöm meg a gyerekeimet, nagyon fájna, ha ilyet tennék egyszer mert "elborul az agyam".

Bizalmas viszonyom van mindkettő gyerekemmel, tudják, hogy nincs ütés semmiért, megbeszéljük mi a gond.

Verést sosem kaptam, gyerekkoromban pofont nagyon ritkán, utólag azt gondolom, megérdemeltem, és örülök neki, mert ha nem kapok, megmaradt volna az oka továbbra is.

Illetve 14 évesen kaptam egy pofont, mert szemtelen voltam. Avval is egyetértek teljesen. Jogos volt.

Szóval igen, hatással volt az életemre, és meg is köszöntem anyámnak, amint felnőttem, hogy fegyelmezett és szigorúan fogott, és hogy normális felnőttet nevelt belőlem. Őszintén hálás vagyok neki ezekért is.

Egyszer nagymamamtol kaptam egy pofont mert nem akartam megenni a foztjet, de kesobb letagadta hogy nem is ugy volt. A mai napig nem tud fozni.

Szerintem azert maradt meg bennem ez mert ez volt az egyetlen eset. Mamaval atlagos a kapcsolat, havonta 1-2 latogatas/telefon. Iden anyak napjan en foztem ra es az anyukamra, izlett nekik, nem volt pofon :))

Fenekelés max. nagyon kicsi koromban volt, pofonok már annál több.

Az esetek többségében nem volt jogos sztem, mert olyan apróságok miatt kaptam, hogy 1) mértékben / arányban túl nagy büntetés volt, 2) egy csomó ember nem is tartotta volna tiszteletlenségnek (pl. megmondtam, hogy apa/anya, te most butaságot mondtál, vagy kulturáltan elmondtam nekik, hogy szeretném még megnézni a sorozat második felét, mielőtt elkezdek tanulni).

Igen, sajnos kihatással volt. Nem is inkább a pofon, mint hogy terrorban tartottak, és nem lehetett tudni, megint min borul el az agyuk. Ugye ebben a "szülő szent, gyereknek kuss van" légkörben nőttem fel, ahol sosem lehetett igazam... egy csomó ideig nem mertem kiállni az igazamért, mert úgy voltam vele, hogyha a szüleimmel szemben nem lehet, akik elvileg szeretnek, egy vadidegennel szemben hogy lehetne... és elkönyveltem magamban, hogy nekem sosem lehet igazam, mert hülye vagyok és buta. Mai napig, ha vki morcosan és gyorsan közelít felém, hátrahőkölök, mert az az élmény van bennem, ahogy a szüleim vonulnak felém, hogy újból pofon vágjanak. Ha ők felemelik a hangjukat, védekező állásba állok és nem vagyok velük képes kulturáltan vitatkozni sem, mert megszoktam, hogy csak akkor figyelnek rám, ha bőgök és ordítok, mert ha szépen beszéltem, szartak bele.

Egyébként tudatosan egy csomót fejlődtem ezek terén mostanra (már ki tudok állni az igazamért idegenekkel szemben pl), 28 éves koromig, de van, amit nem tudok magamból kiölni.