Miért mondhatta vajon nekem édesanyám, hogy normális, tisztességes lány nem mosolyog az esküvőjén?

Én sem sírtam, sőt a családomnak is mondtam, hogy ma nincs sírás :) ma öröm van és mosolygás. Persze anyós sírt mindenki helyett, pedig nem túl szoros a kapcsolata a férjemmel. Szóval nem is igazán értettem.

Szóval szerintem ne aggodalmaskodj ezen.

Sok boldogságot.

Nagyon régen volt ilyen szokás, bizonyos vidékeken még őrzik a hatását, valószínűleg édesanyád is.

A szokás értelmében, egy tisztességes lány két okból nem mosolyog az esküvőn:

1, elszakad a szülői háztól, azaz atyai hatalom alól férji hatalom alá kerül, tehát más lesz a -fogalmazzunk így- gazdája, valamint

2, azért használta a tisztességes szót, mert szűz lány nem örülhetett a nászéjszakának, mert az nem tisztességes, nem illő.

Ez egy rémesen archaikus dolog, érezhetted a szóhasználatomból is: több száz évre megy vissza. Arra az időre, amikor a nők nem rendelkezhettek a sorsuk felett, s a legnagyobb értékük valóban a szüzesség volt. Ennek nyomai, mint látod, most is élnek néhol.

Neked beszélned kellene édesanyáddal, hogy a kettőezer-tízes években a nők önrendelkezőek, nem apu házából költöznek a férj házába, plusz nem egyetlen érték a szüzességük. Neki pedig, mint anyának, ILLENE örülnie azért, mert a lánya boldog volt élete egyik nagy napján, és ez neked esett rosszul.

Manapság, amikor önálló, felnőtt emberek, x idő együttélés után házasodnak, nem elvárható, hogy egy nő álszent babaként viselkedjen. Viszont egy szülőtől MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT elvárható, hogy a gyereke boldogságának örüljön, és semmilyen idegenek vélt vagy valós pletykáival ne foglalkozzék a gyereke rovására.

Ráférne édesanyádra egy továbbképzés a dátumból, és priorizálásból.

Anyukád el van tájolva rendesen. Főleg, ha (mint gyanítom) nem a szülői házból mentél férjhez.

Annak idején a bátyám esküvőjén voltak pillanatok, amikor alig tudtam visszatartani a nevetést, mert az anyakönyvvezető rizsázott hosszan a szülői háztól való elszakadásról és könnyes búcsúzkodástól. Egy olyan párnak, aki már évek óta együtt lakott, külön a szüleiktől. És ugye ez nem kirívó eset, hiszen ma leginkább ez a szokás. Gondoltam, ideje volna már rászánnia pár percet az anyakönyvvezetőnek és frissítenie a repertoárt. Ugyanezt javaslom anyukádnak is.

Már akkor elszakadtál tőle, amikor elkezdted élni a felnőtt életedet.

Anyukád határtalanul önző.

Én akkor sírnék, ha a gyerekem sírva menne férjhez, nem pedig teliszájjal mosolyogva!

Ez butaság. Az a normális, ha a menyasszony ragyog és boldog az esküvőjén, nem pedig pityereg "élete legboldogabb napján", amikor összeköti az életét a választottjával, akit szeret.

A szülők, testvérek szoktak ilyenkor pityeregni, de ők sem szomorúságból, inkább mert meghatódnak. Én még olyanról is hallottam, hogy ha a menyasszony sír, az balszerencsét hoz.