Szerintetek érthető, amit anyukám csinál? Illetve érthető-e az én haragom?
Azt azért hozzáteszem, hogy 30 fölötti vagyok. Elvégeztem egy bizonyos egyetemet, dolgozom is. Anyukám teljesen ki szokott akadni a könyveimtől, mert szerinte, ezek engem lefelé nivellálnak. (Jack Kerouac, Allen Ginsberg, Heinrich Mann, Norman Mailer, Edgar Allan Poe, sokan mások). Attól fél, hogy ezeknek a könyveknek, illetve az irodalomnak a hatása miatt kell pszichoterápiás kezelésre járnom. Állítólag aki sokat olvas, az rossz hatással van az agyra, előbb betegszenek meg .
Folytatom. Amikor elindulok otthonról, mindig kirakja a ruháimat, belebeszél állandóan a telefonba, mindent helyettem intéz. Megkérdeztem tőle, miért, válasz: csak ki akar segíteni. Engem folyamatosan elfog a düh ezen dolgok miatt.
A barátja még támogatja is, hogy segítsen nekem, mert egyedül nem tudok dolgokat elintézni.
A volt kapcsolatom is ezen okok miatt ment tönkre. Állandóan hívogatott, rám telepedett, így nem tudtam kiteljesedni. Amint nem értem haza időben, rögtön a rendőrséget akarta hívni, mondván, biztosan elütött valami. A nevemben elküldte jelentkezésemet egy iskolába holott soha az életemben nem akartam tanár lenni. Nem baj, hogy a gyerekek az órákon ugrálnak, majdnem megverik egymást, fegyelem zéró. De azért legyek tanár. Néha azt érzem, megfulladok. Mintha én nem is léteznék, csak valaki máson keresztül. Ő viszont nem érti az egészet.
Nem tudom már, hová, kihez forduljak segítségért. Tudom, hogy itt sem kaphatok, de azért egy próbát megér.
Kedves Kérdező!
Szerintem a leghasznosabb az lenne, ha a lakásodba költöznél át, mert nem normális hogy édesanyád így rád telepszik, meg ciki is, hogy hagyod. Kikészítse a ruháidat, meg ilyenek...
Tudom hogy le fognak pontozni, de le kell irjam: gyenge jellem vagy, saját akarattal nem rendelkezel. Anyukád úgy bánik veled mint egy bábbal. Ez nem egészséges.
28/F
Nem normális, hogy anyukád ennyire gyerekként kezel, hogy nem hajlandó elfogadni, hogy önállósodni szeretnél. Erre az sem indok, hogy vele élsz.
Beteges, hogy kikészíti a ruháidat, hogy beleszól a telefonodba, hogy ellenőrzi, hogy mit olvasol. Az említett szerzők közül van több is, akitől én is olvastam már, semmilyen negatív hatása nem lett rám :)
Ha mindketten küzdötök mentális problémákkal, akkor talán segíthetnek, ha ezt az önállósodás, elköltözés ügyet együtt beszélnétek meg egy terapeutával.
Igen, könnyű azt mondani, de más, reális módszer nincsen arra, hogy ez megváltozzon. Beszélni nem tudsz vele, mert gondolom, már próbáltad.
És lehetőleg olyan messzire költözz, ahol nem tud pesztrálgatni folyamatosan, mert ő biztos, hogy az a típus, aki kéretlenül beállítana hozzád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!