Pszichológiai kérdés! Ártok ezzel a fiamnak?

19 éves könyörgöm. Egy normális családban szerintem már egy 16 éves is bőven van elég érett ahhoz, hogy bevonják a családi dolgokba. Én már 12 évesen bőven tudtam a banki tartozásainkról, meg kb. mindenről, mégsem lettem emiatt idegroncs. Miért hiszi azt mindenki, hogy a gyereket burokban kell nevelni? Ezzel csak azt érik el, hogy totál életképtelen és idióta lesz, mert nem lát, érzékel, tapasztal semmit a valódi élet problémáiból...

Kérdező! Nem ártasz ezzel a fiadnak. Van joga hozzá, hogy tudja mi folyik a családban. Ezért család a család. Ha Ő nem szívesen hallgatna meg, akkor mondjuk mondanám, hogy hagyjad néha egy kicsit békén, de ha ő szívesen meghallgat, és szeretne segíteni, az senkinek sem árt.

A fiadnak ehhez épp semmi köze. A kettőtök bajád a férjeddel közösen kell megbeszélnetek. Mégis mit vársz a gyerektől - attól, mert nagykorú 1 éve, még az -, mit mondjon?

Ha pedig csak panaszkodni akarsz, akkor tedd azt egy barátnődnek.

Nagynéném ugyanilyen volt, míg együtt laktunk. Minden nap a pénzügyi, élettársi gondjaival jött. Nem érdekelt, oldja meg, nekem is van épp elég problémám (szar munkahely, párkapcsolati ez-az), nem akarok naphosszat az övéivel foglalkozni.

Tudom, bunkóságnak tűnik, de másoknak miért alap, hogy nem a velük élőkre zúdítanak olyan dolgokat, amihez az lletőnek épp nincs köze, sem beleszólása, ahelyett, hogy a problémás féllel beszélnének?!

Kérdező.

Itt mindenki adott egy jó gondolatot.

(szerintem)

Ossz, szorozz, adj össze, és vond ki.

Hajrá.

Gyerek szemszöge:

19 voltam, mikor apámnak tönkrement a (második) házassága. Nem ápoltunk olyan szoros kapcsolatot korábban, de akkoriban - talán mert nem volt kihez fordulnia - nagyon sokat beszélgettünk, néhány hónap alatt többször voltam nála, mint előtte évekig.

Néha hatalmas teher volt a dolog (ő depressziós volt, jöttek hirtelen hívások, hogy ő most megöli magát), pszichiátriára is került, remélem, nálad ez nem kerül a képbe, mert nem kívánom senkinek.

De ettől a részétől eltekintve... Számomra hatalmas kincs volt ez a bizalom, az őszinte beszélgetések, főleg, hogy azért ez kölcsönössé vált. Évek távlatából is szép emlékként tekintek vissza arra az időszakra. Különlegesnek éreztem magam, és nagyon megerősítette a viszonyunkat - azóta van egy többé-kevésbé normális apa-lánya viszonyunk, ami előtte nem volt. Bizonyára szégyelli magát, főleg férfiként, de a kapcsolatunk nagyon jó lett.

Én nem érzem úgy, hogy ártott volna a dolog, sőt.

Nyilván vannak határok - szexuális dolgokról és hasonlókról nyilván nem fogsz neki beszélni -, de bizonyos határok között nem feltétlenül rossz.

Hosszú távon inkább neked nem egészséges az, hogy a fiad a legjobb barátod. Figyelj rá, hogy ne legyen a szoros kapcsolatból függőség, hiszen a fiad felnőtt, nemsokára "kirepül a fészekből", és neked ezt támogatnod kell majd, ha itt az ideje, nem hátráltatni. :)