Hogy oldanád meg sértődés nélkül ezt a helyzetet?

Pár éve már nem lakom a szüleimnél, 26 éves nő vagyok, a vőlegényemmel élek, másfél órányira a családomtól. A helyzet az, hogy a szüleim sorozatosan átlépnek egy bizonyos határt, amikor pedig szóvá teszem nekik, tehát megpróbálom leállítani őket, akkor hatalmas viták és hetekig tartó nem beszélések lesznek belőle, bármennyire is próbálok finom lenni. Mivel van egy kis kereskedésük, gyerekkorom óta folyamatosan segítek nekik ott is, és a ház körül is. 22 éves koromra eljutottam oda, hogy én lettem a házi cseléd 6 ember után, mert anyám és a testvérem semmit nem csinálnak, semmibe néztek (és néznek), egy szolgának. Ha beteg voltam, ha fontos vizsgám volt, nekem a házi munka volt az első. Ezt megelégeltem, elköltöztem, szerencsére épp adódott egy lehetőség. Persze mindenki tiltakozott, meg csábított haza, ahogy lehetett. Mindig valami családi esemény volt vagy segíteni kellett, így hazajártam.

Viszont a páromnak idővel egyre több munkája lett, a főállású munkája mellett lett pár maszek projektje, amit így is nehezen bír, de jól jön a plusz pénz. Viszont ezeket csak hétvégén tudná csinálni, ráadásul nagy gép kell hozzá (a laptop gyenge bizonyos programokhoz), a szüleim meg elvárják minden hétvégén, hogy menjünk. A helyzet odáig fajult, hogy anyám már megmagyarázta a páromnak, hogy dolgozzon hétköznap többet (most így is reggel 8-tól este 10-11-ig kisebb szünetekkel folyamatosan dolgozik), azért, hogy hétvégén nekik tudjon menni fát szedni. Odakértek az erdésztől egy hatalmas területet, amin ha 5 férfi dolgozik rajta nyár közepéig, kb akkorra végeznek vele. De az erdész meg már sürget. A páromnak meg halomban áll a maszek munka. Mégis minden hétvégén haza kell menni, elvárás, sőt kötelező.

Leírom, miből áll a hétvége, csak hogy értsék az olvasók: hazamegyünk, kipakolunk (mert még törölközőt és ágyneműt is vinni kell, sőt wc papírt is, különben anyám szóvá teszi, meg a szobámat zárni kell, különben a testvérem mindent kilopkod), aztán szombat délután erdő, faszedés (később ez farakásba/-vágásba vált át otthon), késő délután érünk haza, koszosan, fáradtan. A fürdőkád penészes és koszos (kb heti 1x én sikálom ki), melegvíz alig van, mert a testvérem bulizni készül és kifürödte. A wc össze van kenve ürülékkel, de tagadják (mintha nem látnák), azt is én takarítom nekik évek óta. Még anyám virágait is én gondozom, mert ő képtelen rá. Vasárnap délelőtt megint erdő, délutánig, megint ugyanez. Talán este tud egy kicsit a párom dolgozni, de ez kevés. Kirándulni, szórakozni, kikapcsolódni nincs idő, mikor?! Hétvégén lenne, de azt mindig ott kell tölteni. Ha meg nem erdőn vagyunk, akkor a párom családjánál, ami megint kész "felüdülés", bár ők legalább nem csicskáztatnak. Érdekes mód az anyósom sosem kér semmit a fiától, nem vár el semmit, mindent megold maga, mégis jobban szereti a fiát, mint engem az én anyám, akitől mindig csak az elvárásokat kapom.

Szóval a koszos ruhát hozom vissza magunkhoz mosni, anyámnál nem lehet, mert sok lesz a víz, és a testvérem mindig lefoglalja a mosógépet is meg a szárítót is. Ő persze soha nem jön az erdőre. Fűteni nekünk kell, mivel nagy a ház, napi fél-1 óra elmegy ezzel, 2 óránként futkozni kell a kazánhoz, hogy meleg maradjon. Anyám már csak úgy utasítgatja a páromat, hogy ekkor meg akkor menjen tüzelni, mintha az ő kötelessége lenne. Ők hétvégén a kazánhoz nem nyúlnak. Cserébe annyit kapunk, hogy apám segít fél évente egyszer az autómat szerelgetni, amit kell, 1-2 órát, meg ha valami extra van, 3 évben egyszer, akkor azt.

Nem sokára lesz a születésnapom, előre megmondtam anyámnak, hogy akkor nem megyünk az erdőre. Nem szólt semmit rá, erre ma tudtam meg, hogy sunyiban a hátam mögött szólt a páromnak (akiről tudja, hogy nem mer visszaszólni neki), hogy mégis kell menni, valahogy etesse meg velem ezt, különben meg, ha nincs időnk minden hétvégén nekik segíteni, osszuk be jobban az időnket. Na erre pöccentem be. Jómódúak, simán kérhetnének munkásokat segíteni, mi ingyen ott segítünk nekik, mikor tudunk, erre még az sem elég, még az évi 1 születésnapomat is elvenné tőlem. Nem keveset spórol rajtunk, ami pénzt utána meg a testvérembe töm. Ha szólok, ha nem, folyamatosan sajnáltatja magukat, hogy apámnak fájós a dereka, nem bírja a munkát (akkor minek kérte az erdőrészt). Múltkor már a "lehet apám halálos beteg" szöveget is bevetette, hogy manipuláljon, apámtól tudtam meg, hogy kamu.

Ha szólok neki, hogy nem érek rá a születésnapomon, ki fog akadni és fenyegetőzik, hogy "jó, akkor ne gyertek, de ha nektek kell valami, akkor se gyertek, majd megoldjuk apáddal a fájós derekával, majd csak belehal egyszer ebbe a nagy hajtásba".

Elképesztő, és fogalmam sincs, hogy oldjam meg ezt örök harag nélkül. Hamarosan költözünk, ahova jól jönne nekünk is a segítség. De hát egy fél napnyi segítség reményében ugráljak nekik nyárig, minden hétvégén? Adjuk fel egy fontos bevétel forrásunkat, csússzon a párom a munkákkal, hogy nekik olcsóbb legyen? Még az üzemanyagot sem kapjuk vissza egy ott töltött hétvégén, pedig az is van vagy 5 ezer ft/alkalom, jól sem érezzük magunkat, kosz is van, és még csicskába is vagyunk nézve. De hogy lehet ebből kiszabadulni harag nélkül?