Miért ilyen anyukám?
Figyelt kérdés
Szóval anyukám nagyon maximalista. Egyszerűen kikészít idegileg, annyira, hogy egyszer össze is roppantam. 17 éves vagyok. Az egész onnan kezdődött, hogy általános iskolába mindig kitűnő voltam mindenből egy vidéki "nagyonnemkelltanulni" iskolában. Egyedül a matek nem ment, abból voltam 3-4. Erre anyukám betett nekem egy hétre 3-4 külön matekórát, ami miatt teljesen megutáltam a tanulást, és sokszor meg is pofozott, ha 4-est mertem hazahozni. A probléma az is volt, hogy zenét is KELLETT tanulnom, amit utáltam, abból is heti 3-4 órákat különórába. Teljesen megutáltam mindent és szellemileg is kimerültem, nem tudtam lázadni, mert ha lázadtam, akkor egy bunkó senkiházinak hívott és ijesztgetett vele. Gimiben sem változott, beiratott az ország TOP5 legjobb iskoláinak egyikébe. Ez volt életem legrosszabb 1 éve. Nem tudtam 2-3-asnál jobban teljesíteni, egész nap üvöltözött, miden napos sírásba és összeroppanásba vezetett. A stressz miatt műtőbe kerültem, mert a beleim összecsavarodtak. Ez nem hatotta meg őt és még a felépülési korszakomba is tanultattni akart és ordítozott, hogy tanuljak, mert mi lesz belőlem, ha 1 hónapig fekszek otthon és csak felépülök. Végül a osztályfőnökömmel sikerült erről beszélnem és lek*rvázta nyíltan anyámat és ez vezetett ahhoz, hogy átmehettem egy gyengébb vidéki gimibe. Na most itt folyton 5-ös voltam mindenből de mostanában, hogy 11-es lettem, elkezdett megint mindenért csesztetni. A 4-es már végre oké jegynek számít neki de a 3-as miatt nem merek hazamenni. Mindenből 4 és 5 vagyok viszont egyedül a spanyolból leszek félévkor 3-as mert az sose ment valami fényesen főleg mióta egyre nehezebb. Erre anyám már 1 hete csak üvölt és tör-zúz, hogy "Hogy lehet neki ilyen semmirekellő tahó-paraszt takony kölyke?". Mondtam megpróbálom kijavítani ígérem, de nehéz lesz és amúgy is az évfolyamról csak én nem állok bukásra, nemhogy 3-asra. Megint elkezdtem remegni és egész nap csesztet és mondja, hogy heti 4 külön-spanyolt akar nekem bevezetni 2 óra hosszúakat. Pedig így is van heti 3 angolom, hiába vagyok belőle 5* nem érdekli, mert hogy én nekem le kell érettségizni most belőle. A tanár se tud hatást gyakorolni rá, hogy nem kell járnom, nem érdekli. Próbáltam sokszor kedveskedni és lázadni, semmi hatás. Ja és van egy kistestvérem, most kezdte az 1. osztályt, de már 1. nap ordibált vele, hogy tanuljon, és miért nem látja, hogy tanul. Már most utál tesóm tanulni és ő is sír, ha rászólnak, hogy tanuljon. Velem is ezt csinálja, ordibál, ha épp nem tanulok. Mi legyen, lehet rajta változtatni? Rokonok és apám is anya mellett áll.2017. jan. 19. 17:55
1/7 anonim válasza:
Összeszorítod a fogadat, kibírod ezt az évet és elhúzol a francba egy messzi, kolis iskolába.
2/7 anonim válasza:
Ezen nem tudsz változtani, sajnos vannak ilyen szigorú anyukák hogy látástól vakulásig tanulj..ennek az az eredménye hogy megutálod a tanulást...
Szerintem is bird ki, tűrni kell, akármennyire is nehéz..van még egy pár éved...aztán felszabadulhatsz a rabság alól :)
3/7 anonim válasza:
Szegénykém, idióta családba születtél. :( Ha senki nem áll a pártodon, neked kell lépned. 18 évesen lépj le otthonról!
4/7 anonim válasza:
Tisztelt Kérdező!
A leírtak alapján 2 lehetséges okot találtam anyukád SÚLYOS IDEGKIMERÜLTSÉGÉRE.
1. Valószínűleg a klimax okozhatja ezeket a tüneteket.
2. A másik valószínűségszámításom azon alapul (írtad a végén, hogy a "rokonok és apám is anya mellett áll"), hogy imádkozhatnak érte.
Ui: Persze ez csak az én egyéni meglátásom. SOK ERŐT ÉS KITARTÁST KÍVÁNOK ÉLETED JELENLEGI KERESZTJÉNEK VISELÉSÉHEZ ÉS ÁLDOTTABB SZEBB JÖVŐT KÍVÁNOK!
5/7 anonim válasza:
Talan kiskoraba ot is szekaltak, tehat a mintat viszi tovabb, vagy amit o nem tudott teljesiteni fiatal koraban, azt most rajtad veri le. Ne add fel, sok erot, es kitartast kivanok. 18 evesen azthiszem uj elet varhat rad, bird ki :)
6/7 anonim válasza:
Nos, anyádnak sikerült teljesen és totálisan elbasznia a kettőtök jővőbeli kapcsolatát. Ezt már nem tudja helyrerakni. Ha lesz párkapcsolatod és elkezdesz felnőtt nőként szexuális életet élni, még szarabb lesz és kibírhatatlanabb, majd meglátod. Mert ez oda fog vezetni hogy majd mikor végre valahára egyszer a saját lábadon állsz -teljesen jogosan és megérdemelten - magasról le fogod szarni az anyádat. Kínkeserves lesz minden rokonlátogatás és igyekszel is majd minimalizálni a dolgot. Az a nő aki dúvadként szétbarmolja a gyereke lelkét és kikészíti az megérdemli hogy elhagyottan és mindenki által leszarva dögöljön meg, ez a véleményem. Persze sokáig fog még benned küzdeni a lelkiismert furdalás amit majd mások (főleg az ún. "rokonok") igyekeznek erősíteni a "csak az anyád" dumával, de ne dőlj be! Te nem kérted hogy megszülethess, anyád tette szét a lábát a szülő kötelessége a gyerekét felnevelni, a hála nem kötelezően és feltétlen kikövetelt opció. Majd sokat fogják a pofádba verni hogy hálásnak KELL lenned, mert ő nevelt fel meg tart el, ami tovább erősíti majd a frusztrációd, tovább növelve a távolságot kettőtök között. A frusztrált dühöd majd egyre növekszik amit anyád a viselkedésével gondosan táplál és ez a felnőttkorban úgy üt ki, hogy a hátad közepére fogod kívánni, közönyös leszel iránta, jobban fogod magad érezni tőle ha nem találkoztok.
7/7 anonim válasza:
Persze mind azt írjátok hogy menjen majd el,ami jogos is de szegény elsős gyerekkel ugyanezt végig fogja csinálni:/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!