A szüleim megemlítették ma délután, hogy esetleg megpróbálhatnék munkát vállalni a fővárosban, és felköltözhetnék albérletbe a hugomhoz, de én nem szeretném. Hogyan tudnék rájuk észérvekkel hatni?

A voltál már ott mit takar? Egy két napra ellátogattál oda? Nem kell feltétlenül a belvárosba költözni.

Sajnos nálad ez a dolog csak kifogás. Nincs azzal baj ha ennyi idősen otthon lakik valaki, ha valamennyire mégis önálló. De ez hogy orvoshoz is kísérgetni kell... mi lesz veled ha a szüleid meghalnak? Mész tehernek a húgod nyakára 30-40 évesen?

Fél nap lefárasztott??

Ez ok arra hogy örökké a szüleid nyakán maradj?? Komolyan, mi lesz veled ha a szüleid meghalnak?

Fél napból ne vonj le ilyen következtetéseket.

Én is kisvárosban nőttem fel, Budapestre jöttem egyetemre, mert otthon nem tudtam volna továbbtanulni. Bár sokszor voltam itt előtte és alapvetően tetszett a város, mégis úgy éreztem az első napokban, hogy nem tudom megszokni. A kollégiumban beraktak egy ismeretlen mellé, mindenhol új emberek, új környezet, semmi nem maradt az addig megszokott életemből. Viszont sokkal hamarabb belerázódtam, mint hittem. Voltak beilleszkedési és egyéb problémáim, a mai napig is vannak, minden költözés, munkahelyváltás nehéz. Viszont jobb, mint megmaradni valahol, ahol nem érzem jól magam. Ma el sem tudnám képzelni, hogy ugyanabban a kisvárosban éljek a szüleimmel. Alapvetően jól menedzselem a saját életemet, eltartom magam, vannak kapcsolataim és a szociális nehézségek ellenére is nagyjából elégedett vagyok. Csak azért írtam le mindezt, mert én is enyhén autista vagyok, és bár tudom, hogy nem minden autista ugyanolyan, azzal tisztában vagyok, hogy az enyhe érintettség nem akadálya az önállóvá válásnak. Viszont muszáj lépéseket tenni és próbálkozni, ha kell, segítséget kérni más autistáktól, barátoktól, szakemberektől.

Az az igazság hogy nekem szimplán olyan embernek tűnsz akinek kényelmes a Mama Hotel.

És minden más csak kifogás. Félsz Pesten...na bumm, majd nem fogsz. Félsz az emberektől, távolságtartó vagy...mint sokan mások.

Ismerek pár ilyen embert, az aktuális betegségüket használják fel korlátozó tényezőként.

A legnagyobb baj az, hogy szimplán nem vagy "belekényszerítve" élethelyzetekbe, önállóságba, nem vagy rákényszerítve a változásra, arra hogy fenntartsd magad. Marha sok ember érez így az élete elején, csak a nagy részüknek nincs ilyen aduász a kezében mint neked a betegség, amivel mindent ki tudsz magyarázni hogy miért nem akarod...