Valóban egy idő után már lehetetlen a szülőkkel együtt élni, ha pedig lehet akkor csak mi is lesüllyedünk?

A helyzet talán nem is olyan bonyolult, mondhatnám úgy is hogy "öregszik" a család.

Tisztán emlékszem hogy ezelőtt 7-10 évvel még faterom, rángatott ki az ágyból, hogy nyomás kapd össze magad mennünk kell... Szaros tizenévesként nyűg volt felkelni, ráadásul akkor még azt sem tudtam milyen lesz ha már dolgozni fogok na mindegy. Teltek múltak az évek, kezdtem észrevenni hogy már fater nem annyira energikus, magától semmi programot nem talált ki, nagy nehezen aztán mégis megtudtunk állapodni egy-egy kiruccanásban(nagy hobbink a motorozás), viszont emiatt eléggé szomorú lettem, hogy elmúlik egy időszak... A takarítással is úgy van hogy sehogy, az üres kólás energiaitalos dobozokat leteszi a kanapé mellé, és ott figyelnek napokig. Konkrétan akkor van egy minimális rend amikor hétvégén itthon van, de ez nem indok erre, hisz sima 8 órás melója van két műszakban, tehát ismerem mennyit kell dolgozni ott.

Közeledik az 50-hez, de ez a stílus nem rá vall, totál elhagyja magát így dolgozóként, mi lesz ha eljön a nyugdíj bele sem merek gondolni.

Tehát ez az egész kihat mindenre, ezt úgy tudnám a legegyszerűbben jellemezni, hogy pár éve még nekem kellett a hegyekben lépést tartani vele, kanyarokban épp hogy csak a hangját hallottam, viszont most már neki kell velem lépést tartania.

Azért aggaszt ez az egész, mert félek hogy ha már most egy egyszerű TV-zés közben a szemetet ott hagyja a földön, akkor mi lesz később? Nem fog fürdeni csak pár naponta, nem vágat hajat stb?