Anyámmal a viselkedése miatt már lehetetlen együtt élni. Mit tehetnék?

Anyukádnak egy pszichológusra van szüksége. Hogy szedte össze az adósságokat?

Anyukádnak normális esetben lelkifurdalása van, hogy 19 évesen te tartod el.

Valóban,ideális esetben bántja a saját lelkiismerete,amiért te támogatod őt anyagilag,és emiatt frusztrált,amit rajtad vezet le.

A rosszabb eset,hogy szimplán depressziós,és mindenkbiben a rosszat látja csak.

Hagyd ott a szarban.

Így járt, ő akarta, hogy menj el.

Elviheted pszichológushoz, a fizetősek között sok egészen jó van, ez a saját tapasztalatom. Csak nincs sok értelme, mert a viselkedése pont megfelel a helyzetének. Ez talán túl szigorúan és nyersen hangzik, de ettől még így van.

A mi kultúránkban egyszerűen szégyen, ha Te tartod el Őt, és ezt a szégyent nehezen dolgozza fel. (Ebben segíthetne neki a pszichológus, ha engedné, de ez kilőve, Te mondtad.)

Ez pont az a nehéz helyzet, amikor a hétköznapi szint és a lélek szintje összeütközésbe kerül. Te teljesen "jó" emberként viselkedsz, segíted Őt, ami a hétköznapi szinten teljesen rendben van. Egyrészt ez "jó" neki, hiszen van fedél a feje felett, étel az asztalán stb. Másrészt "jó" Neked, mert a saját szemedben egy rendes ember lehetsz, aki szereti a szüleit, segít a rászorulókon stb. Csakhogy a lélek másképp ítél! Az által, hogy eltartod, Te kerülsz magasabb szintre.

Elvont ugyan a kép, de ha magad elé képzeled, pont arra a látványra gondolok, amikor Te feljebb vagy. Magasabban van a szemed, mint az Övé. Mintha Ő ülne a földön, vagy Te állnál valamin. Mi következik ebből? Lenézed. Nem a hétköznapi értelemben, de lefelé nézel rá. Ez pedig nem jó, egy gyerek-szülő kapcsolat nem fordulhat meg így következmény nélkül. A következményeket pedig ismered, saját bőrödön éled át.

Több dolgot is tehetsz, ám senki nem dönthet helyetted. Tanácsokkal is vigyázni kell, mert minden helyzet más, itt pedig nem lehet annyi infót átadni, ami egy valóban hasznos tanácshoz elég lenne. Sajnálom.

Van mégis, ami talán hasznos lehet. Ha azokat a csapdákat elkerülöd, amik így is nyilvánvalók. NE akard megoldani helyette a szituációt, mert akkor csak még feljebb kerülnél! NE dönts helyette, NE élj helyette! Ha nagyon rossz lesz neki, majd lép Ő! Amennyire csak tudod, tekintsd Őt egyenrangúnak. (Ne nézd le!) Bármi is történt, ne ítélkezz felette, mert attól csak rosszabb lesz.

Amikor ilyen hétköznapi bosszúság ér, mint az elhasznált hajlakk, akkor azt próbáld meg minél finomabban kezelni! Nehéz Neked, és nehéz Neki is. Valójában az lenne a legjobb, ha elköltöznél. Ő vagy összeszedné magát és megállna a lábán, vagy nem, de mindenképpen újra a maga ura lehetne, nem kellene elfogadnia azt a segítséget, amihez ezek szerint semmi kedve. Te pedig felszabadulnál, élhetnéd a magad életét. Persze, nem fog menni. Mert akkor ez lenne, nem pedig ide írnál. Talán, mert akkor rossz embernek kellene látnod magadat? Egyébként a felnőttség egyik jele ez. Tisztában vagyok-e saját magammal?

Én is hasonló -bár mégis teljesen más- helyzetben vagyok, én sem tudok lépni, csak toporgok. :) Ezért azt hiszem, valamennyire megértem a helyzeted, de segíteni nem tudok. Csak szurkolok Neked. Azt szerintem jól tetted, hogy megosztottad, nem tartod magadban, mert ez önmagában sokat tud segíteni.