Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért nem érti meg az anyám,...

Miért nem érti meg az anyám, hogy nem fogok átjelentkezni az apámék lakcímére a CSOK miatt? Hogy mondjam meg neki ezt úgy, hogy ne bántsam meg, de azért felfogja a dolgot?

Figyelt kérdés

19 éves vagyok, szóval még igényelhetnék utánam, mert nappalis egyetemista vagyok. De nem vagyok hajlandó ezt megtenni. 4 éves voltam, mikor elváltak anyáék, az elején apa még sokat foglalkozott velem, jártunk nyaralni, síelni, kirándulni. Aztán összeköltözött a szeretőjével (aki miatt anya kidobta) és azóta nem igazán foglalkozik velem. Vagyis anyagilag támogatott, de csak titokban, 3 éve viszont már azt sem. A gyerektartás a legtöbb, amit utal, de azt is csak hatalmas viták árán.

Mindenki tudja, hogy ez a nő miatt alakult így, mert ő nem kedvel. Nem ártottam neki, mikor megszületett az első gyerekük, az első kérdése az volt mamához, hogy így hogy alakul majd az öröklés, én mennyit fogok kapni...

Azt apám el sem mondta, hogy feleségül veszi, a második gyerekről egy szót sem szóltak.

Apa nem volt ott a szalagavatómon, a ballagásomon, az utóbbi 3 születésnapomon. Anyagilag sem támogat, anyáéktól és mamáéktól van a lakás, az autó, minden.

Közben ők Dominikára mennek 2 hétre most is, tavasszal másfél hónapot voltak Amerikában, a nőnek most vett új kocsit, tőlem meg annyit nem kérdez, mit szeretnék Karácsonyra...

Erre ma felhívja anyát, hogy megigényelnék a CSOK-ot és ahhoz az kéne, hogy az ő címükre legyek bejelentve. Mondta ezt anya és közölte, hogy nem teszem meg és azóta mondja, hogy de hát az apám, meg hogy nekem ez semmibe nem kerül, nem kell utánajárkáljak, stb.

De én nem akarok nekik segíteni, mikor a nő kijelentette, hogy nekem ott nincs helyem, ők egy család és apa lezárta a régi életét...


2016. dec. 19. 14:50
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
95%

Sértődés mindenképp lenne belőle.

Szerintem ne aggódj emiatt. Megmondod a magadét, hogy nem jelentkezel át és kész. A nyakamat adnám, hogy csinálnak egy 3. gyereket is. Megmondhatod azt is apádnak, hogy tegyen úgy mintha nem is léteznél. Kevesebb gondod lesz belőle.

2016. dec. 19. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
94%
Nes segits nekik. Sot mondd el, miert. Es kerdezd meg, hogy van ehhez pofakuk!?
2016. dec. 19. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
93%

Felnőtt nő vagy, elmúltál 18, tehát teljesen a te döntésed. Mellesleg én sem tenném meg, könyöröghetne bárki bárhogy.

Vállaljanak még egy gyereket, ha ennyire kell a CSOK. Vagy oldják meg, ahogy akarják.

2016. dec. 19. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
85%
Hát ha valóban ilyen a helyzeted tudod ki tenne nekik szivességet. Most mondanám hogy eggyez ki velük hogy te át iratod magad de akkor adjanak neked valamennyi összeget de nem tudom milyen kapcsolatba vagy velük magamból indulok ki nálunk is eza helyzet apám becsajozott elis ment haragszok rá szóval ha ilyet kérne tuti mondanám hogy oké de akkor 2 milla ide nekem azt ha nem akkor oldják meg nem foglalkozik veled kb semmibe vesz de ilyenkor jo lennél neki hát tudod mikor
2016. dec. 19. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
85%

Nézzétek át együtt, hogy ez hogy működik! Ha jól tudom, akkor a következő 10 évben nem lehetne más a lakcímed, ha meg mégis, akkor fizethetik vissza.

Fiatal felnőtt vagy, már nem gyerek, a következő 10 éved egészen biztosan mozgalmas lesz. Lehet benne akár költözés, házasság, saját gyerek, saját ház: nagy butaság lenne azért odakötni magad (papíron), hogy apádnak jó legyen. Elvégre nem olyan szoros a kapcsolatotok, és akkor finoman fogalmaztam.


Ha három gyerek után akarnak felvenni csok-ot, hozzanak össze még egyet, ha meg nem, akkor igényeljék kettő után! Ez nem így működik, mint ahogy ők azt kitalálták!


Ráadásul már nagykorú vagy, ha kiderül, hogy hivatalosan nem is ott élsz, csak a támogatás miatt jelentkezel át, az az én ismereteim szerint kimeríti a csalás fogalmát. Most olvastam cikket arról is, hogy komoly büntetésre számíthat, aki nem ott él valójában, ahová a lakcímkártyája szól. Akár komolyabb bajod is lehet ebből, elvégre te már büntethető vagy!

2016. dec. 19. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
100%
Meg a nagy lófaszt segítenék nekik.
2016. dec. 19. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
89%
Ne jelentkezz át, ha nem ott laksz a valóságban, akkor csalásban működsz közre, ha átjelentkezel.
2016. dec. 19. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 A kérdező kommentje:

Én is azt hittem először, hogy ez valami vicc.

Akkor "elfelejtettek", mikor összeházasodtak (250 ember volt ott, kétlem, hogy pont én nem fértem volna el), a második gyerekről egy szót nem szóltak, mamáék kérdezték meg, hogy szeretnék-e velük menni babalátogatóba apáékhoz és elég hülyének néztek, mikor mondtam, hogy egy közel 7 éves gyereket nem annyira neveznék babának... Ott esett le, hogy amúgy időközben lett egy másik is.


Közben hallom vissza a nagynénémtől (apa tesója), hogy a nő megjegyzéseket tesz arra, hogy miért akarok én Pesten lakást egy páréves "büfészak" miatt, meg hogy az anyám is miért akar apától gyerektartást, mikor van elég pénzünk így is.

2016. dec. 19. 15:08
 9/27 anonim ***** válasza:
100%

Ezt én mind értem, csak azt nem, hogy mi okod lenne segíteni?!

Azért, mert az apád... hát basszus, 19 éve nem húzott gumit: nem egy akkora emberfeletti teljesítmény, hogy ezért életed végéig hálás legyél neki!

2016. dec. 19. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ne anyukádnak mondd, hanem menj el apádékhoz, és velük közöld, amit ide leírtál. Kérdezd meg, hogy ha nekik nem vagy családtag, mégis hogy képzelték ezt? Csak akkor kellesz, ha pénzt kapnak utánad, tán nincs nekik elég? Miért nem téged hívtak fel, miért anyádat csesztetik ezzel? Most ott vagy, most mondják, a te szemedbe, hogy mit akarnak és milyen alapon.

Valszeg ezután mindent meg fog tenni a nő, hogy kizárjon apád az örökségből, és ne fizessen tartásdíjat, amíg egyetemre jársz, erre azért készülj fel.

2016. dec. 19. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!