Ment már tönkre kapcsolatod egy szülővel, mert nem volt megértő?

Ami engem illet, otthon mindig segítettem mindenben, amiben csak tudtam. Mentem apával villanyt szerelni, anyával árusítani, kivettem a részem a házimunkából is, de valahogy mindig ilyen "találd ki gyorsan a gondolatom" játék ment. Ezt úgy kell érteni, hogy ilyenekkel piszkáltak, hogy "azt hittem, mire hazaérek, megcsinálod ezt meg ezt [amiről előtte szó sem volt]", "tényleg segítesz mindenben, amire csak megkérünk, de igazán megláthatnád magadtól is". Illetve még kaptam leb_szást olyanokra, mint például:

- hozd már ide nekem ezt meg ezt!

- hol van?

- fogalmam sincs

[visszajövök]

- nincs meg

- nem igaz, hogy nem tudod idehozni... összeszedhetnéd már magad

Biztatásban túl sok részem nem volt, mert nem azt a szakmát tanultam, amit apám szeretett volna (villanyszerelés/klímaszerelés stb.), hanem szoftverfejlesztőnek mentem, és ennek a szakmának a mibenlétét a szüleim nem tudják felfogni. Ráadásul a három éves egyetemen már ötödéves vagyok, és még mindig van egy tárgy, ami hiányzik. De emellett sikerült elhelyezkednem, teljesen önmagamat tartom fenn, fizetem a kolimat, az étkezésemet, egyéb igényeimet stb. Mit ne mondjak, amikor megkaptam a munkahelyen a próbaidőm lejárta után az értékelésemet a csapattól, annyira meghatódtam a sok pozitív visszajelzéstől és elismeréstől, hogy nem tudtam megszólalni, majdnem sírva is fakadtam az örömtől. Ég és föld a különbség a munkahelyi és az otthoni körülmények közt.

23/F

Előzőnek, meg közvetetten a kérdezőnek is - ezt a pszichológiában játszmázásnak hívják. (Előző, mivel nagyon értelmes embernek tűnsz, ha érdekel, Eric Berne - Emberi játszmák c. könyvét ajánlom, sok mindent megvilágosít...)

Előző példájára húzva (mert Kérdező, nem adtál konkrét helyzetet), a szülőnek semmibe nem tellett volna értelmesen, normálisan (=semlegesen) kifejezni, mit akar. De, gondolom, mint oly sok családból itthon, hiányzik "valami". Az izgalom, szerelem, beteljesülés, úgyhogy indulhat a játszmázás, itt például a "találd ki a gondolatom mert különben semmirekellő vagy".

Szomorú hogyha ilyen éretlen tudatállapotban vállal valaki gyereket, de azért jó hogy te, előző, ilyen értelmes emberré nőtted ki magad.

Summa-summarum - rossz, rossz, nekem is volt ilyen periódusom édesanyámmal, de a pzsichológiai háttér megértése sokszor elveszi az élét. Mióta tudatában vagyok, máshogy viselkedett, ő is változott.

Egy őszinte, szupertürelmes beszélgetés talán segíthet, de lehet hogy nem. Akkor az embernek azon kell dolgoznia, hogy ez ne hagyjon benne mély sebet, és olyan emberekkel körülvennie magát, akikkel egészséges kapcsolatot tud ápolni.

És előző, hajrá, csak így tovább, ne hidd el hogy semmirekellő vagy, biztos vagyok benne hogy nagyon értékelnek a munkahelyeden és jófej, jó munkaerő vagy!! :)