Ha úgy történne hogy egy más nemzetiségű (arab, kínai, stb) személlyel komolyabbra fordul a kapcsolatod, akkor beleegyeznél abba, hogy házasságba lépjetek? A szüleid támogatnának vagy elleneznek? Mit gondolsz erről?

A más nemzetiséggel nincs baj, de a más kultúra (ld. a példáidat) okozhat galibát. Minden azon múlik, hogy milyen kultúrkörben szocializálódott egyénről beszélünk.

Pl. kevés európai szülő nézné szerintem nyugodt szemmel, hogy egy mélyen vallásos muszlim fundamentalista vegye el a lányát, amely akár azzal is járhat, hogy többé nem látják a gyereküket. Nem csak csador nélkül, hanem egyáltalán nem.

Szóval ez komolyabb elemzést igénylő, nem pusztán filozófiai kérdés.

Többmindentől függ, és az csak egy sokadrangú szempont, hogy ő maga konkrétan milyen ember. Hol élnénk? Ha az ő országában, ahol az ő törvényeik érvényesek, akkor nem. Minél délebbre és főleg keletebbre megyünk, annál kisebb a szerepe a személyiségnek, egyéniségnek, és annál fontosabb a család, a közösség, ahonnét nem lóghat ki az ember. Egyszer pl. egy nő írta meg a sztoriját az interneten. Görögországba ment férjhez, egy álompasihoz, aki a tenyerén hordozta. Amíg "csak" meghódítandó barátnő volt. Mint feleségével, egészen másként bánt vele -- a helyi szokások szerint. Ráadásul ott a család az nem anya-apa-gyerekek, hanem többnyire még nagycsalád, ahol az anyós (férj anyja) a családfő, az abszolút hatalom. És a nő ezt is a nyakába kapta a férjével együtt.

De ez csak egy példa.

Ha nyugat-vagy észak-európai az illető, azzal ugyanúgy lehetnek problémák, de legalább ott függetlenebbek az emberek, nem függenek annyira a családjuktól.

A szülőknek mi köze két felnőtt ember házasságához?

Nekem német a férjem, nem kértem ki a szüleim véleményét sem engedélyét. De egyébként szeretik a férjemet, nem volt soha gondjuk vele.

Ha "nem akarnék beleegyezni", hogy összeházasodjunk, azért mert arab, kínai, stb. akkor értelemszerűen nem is kezdek el vele járni. A szüleimnek semmi köze a dologhoz, sose érdekelt a véleményük, nekem kell a választottammal együtt élni, nem nekik.

Gyerekemnél ugyanígy gondolom, nem érdekel, hogy milyen nemű, színű, nemzetiségű, végzettésű, frizurájú, stb. a választottja, neki kell boldognak lennie vele. Egyedül az zavarna, ha agyilag nincs minden rendben, vagy ha nem tisztességes.

Az én férjem "más nemzetiségű". A szüleim kedvelik, szeretik, mert okos és udvarias. De, mikor megkérte a kezem, és megmondtuk, hogy az ő hazájában tartjuk az esküvőt, hát enyhény szólva sem örültek.

Végül ki utaztak velünk, meg tartottuk az esküvőt, senki nem halt meg, senkit nem tartottak fogságba. :)

Ha más nemzetiségű férfiba szeretnék bele, nyilván hozzámennék. De ahhoz, hogy beleszeressek kell a hasonló gondolkodás. Ebből kifolyólag nem tudnék beleesni egy mélyen vallásos arabba, mert én sem vagyok vallásos.

A szüleimmel már beszéltünk erről, ha a kultúrájuk és az ahogy szocializálódtak nem tér el gyökeresen attól, ahogy mi élünk akkor nem lenne problémájuk vele.

Mondjuk egy európában született és nevelkedett, középosztálybeli fekete férfire, biztos hogy nem mondanánk semmit. Ellenben egy afrikából idecsöppent, muszlim fiúval szemben lennének fenntartásaik, őszintén megvallva nekem is.

Nem kell messzire menni más kultúrájú emberért.

Az oviban a fiam csoport társa anyukája, BAZ megye egyik kis településéről jött Budapestre.

A férje ütötte-verte a most 25 éves 5 gyermekes édesanyát, akit végül megcsalt és elhagyott a férje. Lehetőségek hiányában, vonattal Budapestre jött és az évek óta itt élő nagymamámhoz mentek aki harmad magával élt egy szoba konyhás önkormanyzati lakásba.

Nem tudom, hogy sikerült de a 3 picit még az oviba is sikerült beíratni.

Az édesanya fésült, fogkefét nem hiszem hogy használt/használ. A gyerekek neveletlenek, összetörtnek mindent, verekednek, hangosak és már minden csúnya szót ismernek (a kérem és köszönöm szót mégcsak nem is hallották),

Szóval más kultúráért nem kell a határon túlra menni.