Jogos anyám kiakadása?

Figyelt kérdés
Mesterszakos első éves vagyok. Anyám ma kiakadt azon, hogy nem mondtam meg, miből vizsgáztam. Már NAGYON fárasztó, hogy MINDENRŐL be kell számolnom. Azzal érvel, hogy mindegyik anyuka tudja, hogy miből vizsgázott a gyereke, én meg "titkolózom". Mondtam neki, hogy kiakasztó, hogy hazajön, és már egyből letámad legalább 10 kérdéssel hogy mi történt velem az adott napon. Úgy gondolom, hogy elég, ha annyit tud: sikerült a vizsga és kész. Nem akarok még arról is részletes beszámolókat tartani. Teljes munkaidőben dolgozom, közben sulizok levelezőn. Bele is adok havi szinten a tandíjamba. Már nagyon elegem van, hogy még ezen a téren is elszámoltat. Csak hagyjon békén, és rendben leszünk.

2016. dec. 13. 20:37
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
59%

Emberek...ez nem hiszti.

Csak nem vagyunk egyformák.

Nekem keresztanyám ilyen: mindenről tudni akar, mindenről számoljak be mértani pontossággal. Kérdem én: miért is?

Idegesítő. A lényeget tudják, a többi meg az én dolgom.

Van az a része a dolognak, amit úgy hívnak, hogy személyes tér meg magánszféra. És amikor az illető már konkrétan az aurádban turkál, az azért elég zavaró tud lenni. Én is utálom, mikor részletesen rákérdeznek mindenre. Ez is azt bizonyítja, hogy különbözőek vagyunk, mind más-más természettel.

Azért lenne hisztis (vagy én) mert dühíti, ha lényegtelen részletek elmesélésével kell perceket pocsékolnia a saját és mások életéből?

Nem. Nem hisztis.

2016. dec. 13. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
81%

Nekem meg az a hihetetlen, mikor a családtagok nem tudnak szinte semmit egymásról. Nekem ez olyan mintha idegenek lennének.

Ti nem szoktatok beszélgetni? Vagy milyen családi kapcsolat ez? Én pl munka után, akár este 11-kor is mindig az első utan az anyukám szobája volt, -mivel addig úgy sem feküdt le soha mig én haza nem értem- és elmeséltem milyen volt a napom. Meg az ővé. Nem beszámolás meg faggatás, hanem mert az ember együtt él valakivel aki a családtagja és szerintem az a normális, ha ilyen alap dolgokat mebeszélnek. Enélkül, mintha idegenek lennének.

2016. dec. 13. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
34%
anyád elkésett a neveléssel és most akarja bepótolni
2016. dec. 14. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
91%
Mondjuk az elég durva, hogy azt sem tudhatja, miből vizsgáztál. Államtitok ez, vagy mi van? Bele is adok havi szinten a tandíjamba-írtad, azaz minimum azzal meghálálhatnád, hogy fizetik a tandíjadat, hogy legalább az eredményeidről beszámolsz. A többi lényegtelen kérdésre, hányan voltak, Gizikének hogy sikerült, mi volt a tanáron, nem kell válaszolni.
2016. dec. 14. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%

Én jóval idősebb vagyok nálad és már meglévő diplomám mellett tanulok. A szüleim így is érdeklődnek, de ez NEM elszámoltatás! Érdeklődés! (Másrészt meg pl. a szüleim nyugdíjasok, és amit én mesélek a napjaimról, azzal is színesítem az ő napjaikat, hiszen ők már nem tudnak olyan tevékeny életet élni, mint aktív korukban. Ez számomra nem teher, nekem örömöt szerez, hogyha örömöt szerzek nekik azzal, hogy mesélek nekik.) Érezd a kettő között a különbséget! (Persze, ha nem ott tartotok még, hogy "miért is lett az négyes ötös helyett, kisfiam"??)

Ha máskülönben felnőttként kezelnek, akkor viselkedj is felnőtt módjára - és akkor ilyen dolgokon nem akadsz fenn. De ha te ezt úgy éled meg, hogy "elszámoltatnak", abból én azt érzem, hogy nem törtél még ki a otthon a "gyerekstátuszból" - és akkor inkább azon "dolgozz", hogy ez megtörténjen.

2016. dec. 14. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
92%
de azért eltarthat amíg iskolába jársz? meg fizetheti az iskoládat is?
2016. dec. 14. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
0%

minek szül gyereket ha nem akarja rendesen felnevelni.

nem 8 általánossal kell egy gyereket útjára bocsájtani

2016. dec. 14. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
15%
szarjad le én már középsuliba se mondtam neki az ég világon semmit bár utána amint tehettem le is léptem... Érezni fogja még a hülyeségének a súlyát amikor 80 évesen tőlem kérne segítséget..
2016. dec. 14. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
83%
Kedves 77 százalékos. szerinted egy vizsga "lényegtelen részlet"? Én azonnal hazatelefonáltam mikor tűl voltam rajta, mert tudtam hogy azok akik szeretnek izgulnak értem.
2016. dec. 14. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
88%

De mi a fárasztó azon, hogy megmondod, hogy Aznap épp, mit tudom én, dinnyelékelésből volt vizsgád? Körülbelül három másodperc válaszolni.

Vagy veszekedni, meg ide kisregényt írni nem fárasztó?

Esküszöm nem értelek.

2016. dec. 14. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!