Hogyan lehet a gyászt elviselni?

Teljesen normális. Részvétem.

Csak az idő segít. Sablon, tudom, de csakis az tudja helyrehozni. Áh, hülyeséget beszélek. Sosem hozza helyre, csak megtanulod elviselni.

Az én apukám 47 volt mikor meghalt. Alkoholizmus. Én 18 voltam, a 2 öcsém meg 14 és 10 évesek. Édesanyám összeroppant, vagy 20 kilót fogyott. Én gyűlöltem az elmúlt években az édesapámat, mégis megrázott, sírnom viszont csak 2 hét után sikerült, a búcsúztatóján.

Nekünk talán azért volt könnyebb, mert nagyon rossz körülmények közé taszította az alkoholizmussal a családot, és miután meghalt, érezhetően jobb lett otthon az általános hangulat.

Nehéz szavak, de sajnos jót tett a családnak, hogy elment.

Ettől függetlenül azóta is tele vagyok miértekkel....

Szia. Az én édesanyám még 60 sem volt,mikor váratlanul itthagyott minket,én akkor 29 éves voltam. Még másfél év után is nagyon nehéz,vannak időszakok,amikor jobb és amikor rosszabb. Szerintem fontos, hogy az ember ne fojtsa magába a sok hülye vélemény miatt a fájdalmát (pl.:Már nem kellene ilyen rosszkedvűnek lenned,Ne sírj megint, Ne gondolj rá! és hasonló baromságok amiket a körülettem lévők szajkóztak). Éld meg a fájdalmat úgy ahogy neked jól esik.

Én az első 1 hónapban,bármire (de tényleg bármire)néztem, ő jutott eszembe róla és már jött is a sírógörcs. Idővel... tényleg hozzászokik az ember, hogy Ő már nincs...

Hát, a gyászt nem elviselni kell, hanem átélni. A sírást viszont nem lehet erőltetni. De nem csak akkor gyászol valaki, ha sír.

A nővéred esetében a kiborulás normális, a hallucináció azért nem annyira. Óvatosan a gyógyszerekkel.

22 éves voltam, amikor apa 50 évesen meghalt.

A temetéséig én se sírtam, mert nem hittem el, hogy megtörtént, valamiért abban a hitben voltam, hogy csak kórházba ment és bármelyik pillanatban betoppanhat, és semmi se történt... Pedig itthon halt meg, én találtam meg a testét, talán emiatt is dolgoztam fel nehezebben, mert nem akartam elfogadni a történteket. De a temetésen minden valósággá vált, hirtelen rájöttem, hogy ő van ott, nem más és akkor végre tudtam sírni.

Egyébként, tényleg az idő segít csak. Gyógyszerrel ideig-óráig jobb, nem tovább. 6 év telt el, éljük a hétköznapokat ugyanúgy, mint előtte, csak apa nélkül. Már nem gyászolunk, néha eszembe jut, főleg decemberben-januárban rosszabb, de egyébként idővel nagyon szépen túl tudja magát tenni az ember rajta.