Kedves szülők! Ti örülnétek, ha ilyen gyermeketek lenne?

Ez mind szép és jó, de más is számít.

Mások azt emelték ki, hogy vajon élt-e? Ez is fontos, de ha pl. a gyermeknek van egy árnyélete, ahol bűnöket követ el, az megváltoztatja a dolgokat. Oké, extrém, de vannak emberek, akiket mindenki teljesen rendesnek tart, dolgoznak, házastárs, gyerekek, de titokban állatokat kínoznak vagy embereket darabolnak fel...

Az érdekelne, milyen a gyermek gondolkodása, hozzáállása s igen, az is, hogy boldog-e vagy csak kötelességteljesítő, szürke felnőtt lett belőle, aki már örülni se tud.

Én programozónak tanultam, már vizsga előtt, mert amúgy soha, nem mindenkinek s nem minden szakon kell sokat tanulni, viszont nem dolgoztam, fel se merült nálunk, nem is tudtam volna mit, elég alaposan lekötöttek az órák. Ha belefért minden (én se buliztam, az nemcsak idő kérdése), ami az adott embernek igazán fontos volt, akkor rendben van.

Én örülnék annak, hogy sikeres és képes önállósodni, karriert építeni.

Innentől képes felépíteni a saját életét, aztán hogy akar e mellette "élni" vagy sem, azt döntse el ő maga, mert ez olyan dolog, amiben max tanácsot lehet adni, de utasítani nem lehet rá.

Én magam például világ életemben örömöm leltem az új dolgok megtanulásában, egyszerűen "információ éhes" voltam. És ahhoz hogy valaki ösztöndíjas legyen a szorgalom mellé kell az hogy érdekelje amit tanul. Engem sajnos nem érdekelt, nem is ment jól és ez rányomta a bélyegét az mindennapokra.

A munka szempontjából is az emberek többségében él az igazi proli elgondolás, hogy a munka csakis "utálom de muszáj" dolog lehet és arról szól a napjuk, hogyan próbálják meg minél kevesebb energiabefektetéssel kibekkelni a napokat hogy mehessenek haza tv-t nézni. Míg lehet olyan ember, aki valóban szereti és élvezettel végzi a munkáját, mert alkothat, kiélheti a fantáziáját, tudását.

Nekem a munka célt ad az életemnek. Persze jöhet a sok rosszindulatú megjegyzés, hogy nem a munkának kell az elsődleges célnak lenni. De ha már a nap 24 órájából 10-et ledolgozunk, akkor csak jobb 10+ órán át jól érezni magad, mint napi 2 órán át míg hazaérsz és megnézed az esti Valóvilágot.

Amúgy a sok munka nem feltétlenül egyenlő a NOLIFE üzemmóddal.

Én mondjuk tipikus otthonülős vagyok, 6-7 óra mire hazaérek, egy kaja, fürdés, 1 film és alvás.

Ezzel szemben rengeteg ismerősöm olyan mintha időmilliomos lenne egyszerűen mindenben benne van. Meló mellett elmegy minden hétvégén kirándulni, nyaralni, ismerősökhöz.

Vagy elmegy melóból találkozik egy ismerőssel, elmegy bringázni, elmegy focizni, este hazamegy és barátnőjével van, aztán reggel még beugrik postára is.

De egyetemen is ezt láttam, hogy az igazán maximalisták sem csak ülnek a sarokban a könyvekkel, pont ellenkezőleg, benne vannak diákkörökben, mentori körökben, tanárokkal jóban vannak, szabadidős és bulis körökben is otthon vannak. Ott vannak a különböző esti előadásokon, workshopokon, erasmusra mennek, világot látnak.

Mondjuk én is úgy voltam ezektől függetlenül, hogy ha széttanultam az agyam, akkor voltam 3-4-es egyetemen, ha szartam bele akkor is meglett a kettes.

Igen ,örülnék neki ,mert akkor megtud élni a saját lábán .

Ismerek ilyeneket.