A szüleimnek miért kell könyörögnöm a pénzért, amikor valami fontos dologról van szó, miközben minden "szart" megvennének nekem?
Például nemrég bevásárolni voltunk. Apám a drágábbnál drágább cipőket mutogatta nekem. Nem értette, hogy miért nem kell egyik sem. A múltkor meg azt is mondta, hogy vesz nekem egy telefont, nekem semmit sem kell beleadnom, de én arra is azt mondtam, hogy nem kell (jó régóta rossz a mostani telefonom, igazából éppen hogy működik még). Anyám szintén szórná mindenre a pénzt, ruhákra, dísztárgyakra.
Nekem viszont most a diplomamunkámra kellene áldozni. Olyan szakra járok ugyanis, ami eléggé költséges. De például nemrég csak a kéziratom kinyomtatására kértem pénzt, de anyám csak húzta a száját. Nem akarja elhinni, hogy most ki kell ezt nyomtatni, és le kell adni.
A kivitelezett prototípus (ugyanis tervezőmérnöknek készülök) ára meg már meg lett beszélve, nagypapám is beszállt, de anyám szívesen szórakozik velem... ez alatt azt értem, hogy zsarolgat, hogy majd így meg úgy nem ad pénzt, meg hogy már nincs is erre pénz, pedig tulajdonképpen a nagypapám pénzéről van szó. Nem tudom mire jó ez, miért kell kikészíteni, amúgy is nagyon ideges vagyok most, szeretném ha jól sikerülne, és megkapnám a diplomát...
1
Nagypapám jelenleg is kórházban, tehát a szüleim kezelik a nyugdíját.
2
Én mondtam mindig, hogy majd másra kell. Azt is mondtam már, hogy az első fizetésem teljes egészében megkapják majd...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!