Anyum nem szeretné ha megismerném apám, mit tegyek?
Elhiszem, hogy anyukád dühös apádra, mert elhagyott benneteket, de megérthetné, hogy úgy sem fogsz nyugodni addig, amíg meg nem ismered. És ehhez teljes mértékben jogod is van. A saját fájdalmát, sértettségét nem vetítheti ki rád, eléggé felnőtt vagy már, hogy eldöntsd, mit akarsz.
Ha pedig ez miatt nem akar látni, akkor lassan oda jut, hogy lesüllyed apukád szintjére.
Közölnek vele, hogy elég nagy vagyok már ahhoz, hogy magam döntsék erről és ha ő emiatt nem kíván továbbra az életem része lenni, akkor az az ő dolga. Nem hagynám magam lebeszelni és zsarolni se.
Azt mondjuk azért érdemes végig gondolod, hogy megeeri e felkeresni valakit, aki huszonvalahany éve nem tart veled kapcsolatot.
Úgy, hogy nem azt hajtogatod neki, hogy mit szeretnél. Elmondtad egyszer, kétszer, akárhányszor és mindig ugyanazt a nemet kaptad, tehát ez nem járható út. Először is tarts pár nap szünetet, mert jól felkavarta a lelkét az egész. Később egy nyugodt időpontban mondd neki, hogy: "Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy találkozzak apával. Megmondanád, hogy miért nem akarod?" Figyeljél rá és lehet, olyan dolgok derülnek ki amiket nem mondott el. Lehet, attól fél, hogy apád "elcsábit" tőle, vagy belekever valamibe, vagy csak szégyenli, hogy olyan emberrel élt együtt mint apád volt.
Valahol érthető, hogy huszonévig egyedül, nevelt, tartott el és most szembemész vele. Mert ő biztos annak éli meg a Te kivánságodat. Neked ezt kell megérteni és ha megértetted és elfogadtad akkor Neked kell tudni hogyan tovább.
Akármi történt anno, ha most úgy érzed, hogy meg szeretnéd ismerni, tedd azt. 24 évesen ne anyukád irányítson.
Anyukád tiltakozása mögött esetleg az is lehet, hogy ha találkozol apukáddal és megismered az ő verzióját, hogy miért szakított meg veletek minden kapcsolatot, kiderülhet, hogy nem minden ugy történt ahogyan anyukád mondta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!