Ahogy idősödtök, ti is éreztek ilyet a szüleitekkel kapcsolatban?

Itt látszik, hogy szül egy nő egy gyereket önzésből, de felnevelni meg nem tudja.

Adódhat abból is, hogy ő is 100%-ban ugyanezt a mintát kapta az anyjától és az apjától, érzelmi intelligenciája fejletlen..stb.

Nagyon sajnállak, hogy ezt élted át.

Nekem teljesen más volt a helyzetem, szüleimre mindig a mai napig számíthatok, érzelmileg és mindenhogyan támogattak és támogatnak. Igaz nálam még pluszba az is rátett, hogy mikor 15 éves lettem anyukám daganatos beteg lett és a mai napig, azaz 11 éve is még beteg, és most augusztus óta nagyon szar állapotban van.

Ez is adott egyfajta erős köteléket közöttünk. Testvérem nincs.

Jó tanács: ha majd gyereked lesz, NE ezt a mintát add neki tovább. Add azt, amit te szerettél volna kapni a szüleidtől!

Bocsáss meg a szüleidnek, a saját érdekedben.

Javaslom a következő személyektől való hanganyagok és könyvek elolvasását, hogy javíts a saját helyzeteden: Louise L. Hay, Rhonda Byrne, Brian Tracy (Főnix-szeminárium), Csernus Imre, Szabó Péter motivációs előadó.

26N

Mivel az én anyám nem csinált ilyeneket, hanem sokat tanultam tőle, olyat viszont sosem tanított, hogy lányként alapvetően különböznöm kéne egy fiútól, ha egyszer az nincs a személyiségembe kódolva, ami nekem, mint androgünnek nagyon jó volt... Már nem él, de bennem egész életemben fog, egyedüli gyerek voltam, szinte semmi rokonnal és baráttal, meghatározó volt, amúgyis erős személyiség (szerencsére én is).

Úgyhogy én természetesen nem érzek úgy, mint te.

Voltak dolgok, amikben ütköztünk, mert mások voltunk, s amit máshogyan csinálok a saját életemben. De ennyi.

Személy szerint anno örültem volna az ételnek is.

Persz e a szüleidnem nem kifejezetten jó a felfogása, de szerencsére Te megláttad a hibát, változtathatsz, és a gyermekeidet majd máshogy fogod nevelni. Előbb utóbb remélhetőleg elfogynak a rossz szülők! :)

Az én szüleim mondjuk nem ilyenek voltak, de nem is éreztem hasonlókat velük szemben.

Inkább egyre nagyobb tiszteletet, szeretetet és megértést érzek irántuk, hogy sok éven át kitartottak egymás mellett, hogy felneveltek minket, hogy mindig a családjuk volt az első, hogy önzetlenül szerettek minket és még idős korukban is inkább segíteni akarnak, nem ők kérnek segítséget.

Persze ők sem tökéletes emberek, ők is követtek el hibákat. De sokkal több a tőlük kapott jó.

Benned viszont azt érzem (és ez elég gyakori itt a GYK-n), hogy minden bajodért mást okolsz. A szüleid konzervatívan neveltek, ez lehetett kényelmetlen, de nem foghatod erre az önértékelési problémáidat. Én nem tartom "berögzött ostoba neveltetésnek", ha valaki úgy neveli a gyerekét, hogy vasárnap templomba járjanak (persze ez csak úgy hiteles, ha a szülő is megy). Az meg, hogy még a testvéredet is felelősnek tartod a kisebbségi érzésed miatt, az már végképp nevetséges.

"ossz házassága miatt iszonyatos önértékelés, önbecsülés hiányom lett, a testvérem miatt meg kisebbségi érzésem."

Létezik valaki, akitől nem lett semmilyen komplexusod?

Ki hibás még?

"Most 22 éves vagyok"

Az már valóban komoly, érett kor.

Az, hogy félig gyerekként ne pakold ki mindened, valóban súlyos nevelési hiba.

" a lényeg, a szüleim akikre régen felnéztem, de most már látom mekkora idióta, unintelligens barmok"

Ez 12-16 közt lezajlik normális esetben - a szülőről, akit a kisgyermek isteninek érzett - kiderül számára, esendő ember, és ez csalódást okoz.

18 körül ráébrednek, hogy milyen jó, hogy emberek nevelték fel őket és felnőtt, szabadon gondolkozó emberek lehetnek.

Akiket állatok nevelnek, nem tudnak megtanulni emberi szóval beszélni.

Ez a tisztelet alapja - és ha szerették őket, a tisztelet mellett szeretettel gondolnak az ifjú felnőttek a szülőkre.

Ha meghalnak,nem látjuk őket többet.

En egy vagyok a sok kozul, aki az egyik szulojet nem szereti (az utalaton terapia segitsegevel mar tul vagyok szerencsere). Anyam az. Vert es megalazott folyamatosan, amitol szocialis fobiam es depressziom alakult ki. Amikor 8 eve elvalt apamtol es elkoltozott a busba, onnantol kezdodott a nyugodt eletem, a betegsegeim sokat javultak onnantol kezdve, hogy nem kellett rettegve hazajarnom, hogy vajon milyen hangulatban talalom anyamat. Havonta-kethavonta beszeltunk, o a mai napig ugy tesz, mintha mi sem tortent volna. Most azonban mar fel eve nem beszeltem vele, megszakitottam vele a kapcsolatot bizonyos ujabb okokbol kifolyolag - ugyhogy sosem valtozott meg.

Kitartast kivanok, Kerdezo! Hatalmas lepes, hogy felismerted, nem te vagy az oka annak, amit at kellett elned. :) en sokaig hibaztattam magam feleslegesen.

23N