Szülők, gyerekek! Van olyan, aki nem retteg elmondani a rossz jegyeket/nem kap büntetést érte?

Mindig elmondom, ha nem mondom akkor is látja az e-naplóban...

De tudja, hogy mindig tanulok, és ami érettségi tárgy arra a lehető legtöbbet tanulok és valamikor még így is maximum egy hármast bírok kihozni, mert épp a tanár olyan vázlatot diktál, hogy az nem vázlat, mert nem lehet belőle tanulni, tk meg nincs.... Dolgozatban meg olyanokat kér amiket át sem vettünk soha

Az ilyeneket is elmondom anyának és ő megérti általában.

Ami meg nem érettségitárgy, vagy szakmai az meg nem is érdekel, és tudja ő is ezt, csak ne bukjak belőle.

Bár tavaly is egész jó átlagom volt és a legrosszabb jegyem is csak 3-as volt, az érettségitárgyaim meg tényleg jók lettek, nincs oka panaszra.

Általánosban azért féltem még a hármast is elmondani, ott nagyon haragudott a kettesért, de még a hármasért is.

De azért örülök, hogy szakgimiben már másképp látja a helyzetet.

Nálunk is hasonló a helyzet. Sose féltem elmondani egy-egy rosszabb jegyet, nem rettegtem. Most vagyok végzős, egész jó átlagom volt végig, szóval nem sűrű, hogy rossz jegyet kapok, de ha valami oknál fogva mégis becsúszik, akkor nem félek bevallani itthon. Egyébként nem is haragszanak érte, meg úgy igazából a jó jegyekért se szoktak megdicsérni vagy ilyesmi. Néha már szoktam is mondani, hogy az én családom meg túl lazán veszi. :D De inkább így, mint vasszigorral! Legalábbis nekem ez a véleményem, nem szeretnék félelemben élni egy pár rosszabb jegy miatt.

18/L

Nálunk én sem, és a tesóm sem mertük bevallani a rossz jegyeket. Eleinte (alsóban) ha becsúszott egy hármas, mindig elmondtam, de ahelyett hogy segítséget kaptam volna, csak a lenézés, lecseszés és a büntetések vártak otthon (nem játszhattam, nem nézhettem tv-t, nem számítógépezhettem 1 hétig - általában ez járt a rossz jegyekért.) Ilyenkor elvárták, hogy egész nap a könyv felett üljek, hangosan olvassam órákon keresztül az anyagot (miközben sírtam), és előfordult, hogy ha nem tudtam időben felmondani a leckét akkor anyám meg is vert. Ilyen körülmények között nehéz volt elhinni, hogy magamért tanulok... Semmi motivációm nem volt, csak azért tanultam mert féltem tőlük. A szülői értekezletek előtti napokban pedig egyenesen rettegtem, hogy mi vár rám.

Gimiben, amikor már végzős voltam, valahogy kimaradtak a szülőik, anyámék nem értek rá elmenni. Persze akkor sem mondtam el a rossz jegyeket, de mivel nem kellett otthon stresszelnem ezen, simán kijavítottam mindent négyes-ötösre és fel is vettek az egyetemre.

Egyébként a legrosszabb az egészben, hogy emiatt soha semmilyen problémámat nem mondtam el otthon, nem bízom a szüleimben, és még 26 évesen is félek a véleményüktől, ha valamit elrontok, vagy bármiben szükségem lenne segítségre.

Kérdező, kicsit most irigykedem rád, nagyon szerencsés vagy ilyen szülőkkel! :)

Semmi csodálkozni való nincs azon, hogy sokan nem merik elmondani a rossz jegyet otthon. Nagyon sok idióta agresszív barom (már bocsánat) szülő van, aki nem hogy leülne a gyerekével beszélgetni stb, egyből leordítja vagy rosszabb esetben megveri a gyerekét, mint engem. Plusz az "eltiltások" mint például nincs internet, nem mehetsz sehova és a többi hülyeség... És akkor még a szülők vannak felháborodva, hogy a gyerekük továbbra sem tanul vagy csak még jobban ront...

Ha nekem lesz gyerekem, biztos a legnormálisabb leszek vele.