Szülők mindent ti fizettek a 18 éves gyereketeknek?
Nálunk viszonylag sokan járnak kocsival suliba. Többek között én is. Nem én szerettem volna, szüleim akarták a jogsimat, a kocsit és az azzal való közlekedést. Számukra ez fontos és megnyugtatja őket a tudat, hogy nem tömegközlekedéssel megyek.
18/L (egy éve van jogsi és kocsi)
Nem harozunk de aki lusta tohonya elkenyeztetett az eletkeptelen lesz
Nem harozok de aki 18 elmult az nem gyerek az felnott.
Aki okos az tanul es dolgozik siman kombinalhato csak akarni kell
Én melóztam orvosi mellett, jó néhány évfolyamtársammal együtt, úgyhogy hagyjuk már ezt a "lehetetlent." Igaz, nem sokat, annyit, hogy a szórakozásomat fedezze, arra már végképp pofátlanságnak éreztem volna pénzt kérni otthonról. Nyáron meg elmentünk egy hónapra gyerektáborba melózni, kaját, szállást biztosítottak, vízparton voltunk jó társasággal, és még kerestünk is annyit, hogy utána külföldön utazgathattunk.
A kérdésre visszatérve: most lesz esedékes a jogsi a gyereknek, de nem fog kocsival suliba járni, belvárosban lakunk, gyalogosan is megtehető távolságra. Autót akkor kap majd, ha fenn is tudja tartani, ez rajta múlik. Természetesen a továbbtanulását, sportot, nyelvvizsgát, zenét, különórákat, színházbérletet stb. fedezem, ezek értelmes dolgok, minden évben több helyre viszem utazni, világot látni, elsősorban városnéző utakra, nemcsak döglődni a tengerparton. Az autó viszont nem létszükséglet, nem is szolgál személyes fejlődést, csak kényelmi eszköz, azt intézze magának.
En is dolgotam egyetem mellett sot volt mar ket gyerekem is mikor elkezdtem
Kizarolag motivacio es akarat kerdese ill kepssege
Egy gyenge kepssegu ember a tanualson kivul mast nem tud csinalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!