Bolond az anyám, mit tegyek?
Az egész 2014-ben kezdődött, amikor is beképzelte,hogy ő egy sztárral van. Azóta mindig róla van szó, hiába tudja mindenki, hogy nem igaz. Van egy barátom(akivel járok) és neki is elege van belőle. Bolond. Minden kitelik belőle. Rajtam kívül még van egy kislány(6éves) a féltestvérem,most kezdte el az iskolát, és ő issza meg a levét ennek, mert mindig gúnyolják, hogy bolond az anyja. A barátomat mindennek elmondja a háta mögött, aztán a szemébe a jót mutatja, de tudja hogy milyen. Most is azt mondta, hogy magára fogja fogni, és feljelenti, egyszerűen nem normális. Azzal fenyeget, hogy elvitet. A barátomnál szoktam aludni, amikor csal tudok. De azt mondta, hogy nem fog engedni. Én ezt már nem bírom. Abból a pénzből amit kap rám, nekem alig vesz valamit, csak magának telefont, abból áll ki. Folyton ha itthon vagyok idegeskedek. Azt mondja nekem, hogy költözzek a barátomnál, aztán hogyha odaköltözök elvitet. A házba tele van annak a sztárnak a képével(vagyis nem sztár hanem énekes). Ha felhozom neki, megver.
Már nem sokáig bírom. Segítsetek!
L/14
És mi van a tesóddal? Amúgy jó hogy megoldódott a problémád!
13/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!