Ha a gimnazista fiad barátnője nálatok élne, megkérnéd, hogy szálljon be a rezsibe? Mit csináljak?
Nagyon bizonytalan voltam a továbbtanulást illetően még februárban is, fogalmam sem volt, milyen irányban szeretnék továbbhaladni. Ami igazán érdekelt, azt a szüleim nem támogatták, merthogy "lehetetlen bekerülni és semmi értelme". Tőlük már évek óta hallgattam, hogy szerintük mi lenne az ideális és már a végén annyira kétségbe voltam esve, hogy megjelöltem első helyen azt, mert a legjobb barátnőm is oda jelentkezett, ő is folyton mondta, milyen jó lenne, ha együtt járnánk oda.
De aztán ahogy telt az idő, egyre inkább éreztem, hogy nem az a nekem való hely, nem akarok odamenni. Szóval miután kiderült, hogy felvettek, közöltem anyáékkal, hogy nem iratkozom be és inkább kihagyok egy évet. Erre hatalmas balhé lett, anya közölte, hogyha nem megyek el, pakoljam is a cuccaimat, mert az ő házában biztos nem lakok úgy, hogy nem tanulok tovább. Először azt hittem, hogy csak viccel, de nem...
Akkor mondta a barátom, hogy költözzek hozzájuk, a szülei is mondták, hogy nyugodtan. Ráadásul úgy van a ház, hogy a barátommal külön emeleten vagyunk, szóval nem is vagyunk annyira egymás szájában, hogy most engem kerülgetniük kellene, vagy bármi.
Tény, hogy a szülei jól keresnek (az apukája orvos, az anyukája jogász), de nem akarom, hogy azt higgyék, én ezt kihasználom. Már mondtam, hogy kifizetem a rezsi rám eső részét, meg hogy nem kell nekem is bevásárolniuk folyton, de semmi... Azt mondják, hogy ez nekik nem teher, ne érezzem ezért rosszul magam, biztos nem fogják elszedni egy 18 éves lány pénzét.
Szerintetek hagyjam akkor tényleg?
Vagy mit csináljak?
Nézd, jó szívvel ajánlották és ha jól értem tényleg nem teher.
Szerintem ne érezd magad kellemetlenül. Ha van olyan, amiben tudsz, akkor segíts nekik, de hidd el nekik is kellemetlen lenne, ha pénzt adnál.
Ha nem kérik a pénzt, ne erőltesd. Inkább segíts a házimunkában, vásárolj be néha, csinálj kaját.
Gondolom az 1 év kihagyás alatt akarsz vmit dolgozni...
Apád mit szólt ahhoz, hogy anyád elzavart?
A kajádat, tisztálkodószereidet, ruhákat magadnak kéne megvenned, és elvárnám, hogy időnként ti takarítsatok és főzzetek.
Ha pedig halasztod a tanulást, akkor addig dolgozz, hogy elkezdhesd majd a saját életed. Hosszú távra, pár hónapnál tovább nem biztosítanék senkinek ingyen szállást.
Viszont mivel nagyon fiatal vagy, szinte még gyerek, ezért első körben a szüleidhez mennék el, hogy mégis hogyan gondolták, hogy kidobnak otthonról.
Nem intézném ezt el ennyivel, hogy persze fiam, költöztesd ide a barátnődet, ne is próbáljuk megbeszélni, hogy miért, meddig, és hogyan.
Nagyon el tud kényelmesedni egy fiatal, ha valaki vállalja, hogy eltartja, amíg ő "átgondolja" a dolgait.
Vannak hasonló esetek amikor más családja "befogad" egy ismerőst.
Annyi a teendő, ha nem fogadják el, hogy ha olyan van segítesz s hálás leszel. Esetleg a jövőben segíteni nekik, ha úgy adódik. Főleg ha öregszik az ember.
Őszintén, én is szarul érezném magam hasonló helyzetben, viszont a szülők helyében meg nem fogadnék el pénzt. mert az meg a másik oldal ...
Voltam kicsit hasonlóban, egyszerűen mint egy jó "lakó" ami éppen akadt, megcsináltam, mint bárki a családban. mindenből kivettem természetes módon a részem. Ha hagyták főztem ha ráértem épp, ilyenek. nyilván legtöbbször nem "otthon" ettem ilyenek.
azért ha tudsz, folyamatosan tegyél félre pénzt. Semmiképp se éld fel, amit termelsz az egészet, mert akármi lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!