Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tehetünk a bűntudatkeltő...

Mit tehetünk a bűntudatkeltő szülőkkel?

Figyelt kérdés
Szüleimmel sose volt jó a kapcsolatunk, mert semmi sem tetszett nekik, amit csináltam. Tipikusan azok a szülők, akiktől összeugrik a gyomrod, ha 4-est kapsz. Ha ránéztem egy pasira, már k* voltam. Addig folyt ez, amíg belemenekültem egy több mint 10 évig tartó kapcsolatba, ahol igazán csak éltünk egymás mellett, külön szobában. Mindig megkaptam, hogy ők megmondták, te választottad stb. Lett végül egy párom, akiről nem beszéltem otthon, mert féltem, hogy belerondítanak az egészbe jó tanácsaikkal. Már összeköltözésnél tartottunk, amikor bemutattam (1 év után). Természetesen mindenki kiakadt azon, hogy nem meséltem róla. Először nagyon kedvesek voltak, de utána kezdődött előröl az egész. Beleszóltak, hogy milyenek a bútorok, mennyi ideig tart költözködni, hogy rakjuk a szekrénybe a cuccainkat, hogy képesek vagyunk sétálni munka után, nem festünk kifulladásig. Új párom azonban megelégelte és kiosztotta őket, hogy most már le lehet rólunk szállni, hogy ne bántsanak már, milyen szülői viselkedés ez, semmi sem jó stb. Innentől kezdve szüleim kijelentették, hogy a párom nem jöhet hozzánk. Semmilyen családi ünnepen (karácsony) nem vehet részt (természetesen nekem mennem kell), hozzánk nem jönnek. Meglátogattuk párom kórházban lévő anyukáját, nekem estek, hogy őt választottam, amikor elmentem a családjához, otthon kellett volna maradnom. Hiába mondtam, hogy egy család vagyunk, ő a párom stb...ebből az lett, hogy hálátlan vagyok, betegek lesznek miattam, egy szülőnek ez felfoghatatlan viselkedés. Apa felhív a munkahelyemen és ordít a telefonba, hogy bocsánatot kellene kérnem a párom nevében a családtól...stb. Egyfolytában egyben a gyomrom. Ha megcsörren a telefonom már ugrok. És igen, ideje felnőni, önálló család vagyunk, de akinek ilyen szülei vannak, az tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű...amikor azt kapod vissza, hogy "szegény anyád miattad lesz beteg".
2016. okt. 3. 16:01
1 2 3
 1/25 A kérdező kommentje:

OOO és a legújabb, hogy amikor beteg volt anya és rohantam haza, az nem elég. A mindennapokban kell kimutatni a szeretetünket. Messze lakunk egymástól és tény, hogy nem sokat hívom őket (ők nem hívnak fel, nekem kell), de bármikor hívom őket és mesélek arról mi van velem, a következő alkalommal visszakapom. Pl. új munkahely: te csak a karrierépítéssel foglalkozol, rövidebb munkaidő: fölösleges volt egyetemet végezned, majd: na végre olyan helyen vagy, ahol kellene lenned: de ugye kértél fizetésemelést....


Remegek :(

2016. okt. 3. 16:06
 2/25 anonim ***** válasza:
100%
Ne remegj :(
2016. okt. 3. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
98%

A gyermeki hálátlanság....Egyik-másik szülő simán diplomát szerezhetne belőle.

Nem vehet részt a párod a családi ünnepen, akkor ne menj Te sem. Szegény Anyád nem miattad lesz beteg, ez a zsarolás egyik formája. (de milyen sok fajtája van!!)

Nem keresnek telefonon, nem kell neked sem. Névnap, születésnap, akármi, elég egy képeslap (Anyám szerint már nem divat!), vagy egy sms. Zárd rövidre a kört, nem kell mindenről beszámolnod. Inkább semmiről sem, így nincs mibe belekötniük. Találnak azért, de minél kevesebbet tudnak, annál jobb. Állj a sarkadra, ne engedd, hogy ordítozzanak veled. Vagy ordibálj vissza, rosszabb már nem lehet, legfeljebb megkapod, még tiszteletlen is vagy. Na, és akkor mi van?

2016. okt. 3. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
98%
Váljál le, ne hagyd magad érzelmileg zsarolni. Mi az, hogy "nekem mennem kell"? Nem mész. Egyetlen ember dönthet arról, hogy te mit csinálsz, és az te vagy. Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ezt a helyzetet ők okozták maguknak, nem te. Ne keresd őket, majd ők megtalálnak, ha hiányzol nekik. Lehetséges, hogy tényleg belebetegszik, de ez az ő betegsége, nem a tied. A saját egészségedért viszont te vagy felelős.
2016. okt. 3. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
98%

Egyetken dolgot tehetsz, meghozza azt,hogy nem foglalkozol a zsarolo martir szuleiddel, levalsz erzelmileg es nem hagyod, hogy befolyasoljanak.

Attol meg, hogy csalad, ha ennyire onzo gusztustalan emberek, nem kell a kegyeiket keresned. Sose leszel boldog, ha nem leszel kicsit onzobb es hagyod ezt a bagazst a francba.

A 3assal teljes mertekben egyetertek.

2016. okt. 3. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
98%
Azért csinálják, mert megtehetik veled. Állj már a sarkadra.Te egy jó ember vagy, nem őket érdemled. Hagyd békén őket ha úgyis annyira "rossz ember vagy", egy egész életre. 26F
2016. okt. 3. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
100%

mi az,hogy fel kell hívnod őket, el kell menned hozzájuk? miért kell?

ha ők ilyenek veled, akkor te miért legyél tisztelettudó, miért ugorj ahogy fütyülnek?

én igenis nem mennék hozzájuk és meg is indokolnám,hogy nagyon rosszul esett,hogy a párodat kitiltották,holott semmi rosszat nem tett. el kéne már fogadniuk,hogy felnőtt vagy és az életed része a párkapcsolatod is. nyilván nem a barátoddal van bajuk,hanem azzal,hogy ő van neked és nem az a típus, aki fülét farkát behúzza. hanem igenis elmondta a véleményt neked a zsarolásukról..jól tette. bár nem tudom milyen hangnemben beszélt velük, ezt csak ti tudjátok. ettől függetlenül a szüleid az idióták.

ne hívd őket költességből, ne látogasd őket, csak mert kell..

hidd el,fognak ők keresni majd, ha rájönnek,hogy a viselkedésükkel csak eltávolodtál tőlük.

2016. okt. 3. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
100%

Semmit nem tehetsz velük és nem is kell. Te csak éld a SAJÁT életed. Nem kell csinálnod semmit, amit nem akarsz. Nem kell átmenned, ha ünnep van és nincs kedved menni, vagy épp nem érsz rá, vagy ha fáradt vagy és mást csinálnál inkább. Nem kell ugrálnod nekik.


Felnőtt ember vagy, nem korlátozhatnak semmiben, ahogy beszélnek, viselkednek veled, az meg felháborító. A párodnak hatalmas gratula, amiért kiállt érted, teljesen igaza volt és szerintem minden normális ember kiáll a párjáért, ha igazságtalanul bántják.


Magamból kiindulva, ha az én páromnak mondanának ilyet, szerintem én sem mennék többet. Meg kell érteniük, hogy mi ketten összetartozunk és ha ezt nem képesek elfogadni, akkor így jártak.

2016. okt. 3. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 A kérdező kommentje:
Az verte ki paromnal a biztosítékot, hogy anya kozolte, volt párom örülhet, hogy megszabadult tolem, mé vegre rend van nala. Ki volt hangositva a telefon...amiert kulon kaptam, higy a csaladi maganbeszelgetest megosztom
2016. okt. 3. 17:21
 10/25 anonim ***** válasza:
100%
Annyira nehéz szabadulni tőlük - tudom. Ráadásul belenevelik az emberbe az örökös bűntudatot. Először náluk is a sírás jött, meg küldték a nyakamra a nagymamámat, aki elmondta, hogy jaj kislányom, nem ilyen voltál te, meg hogy téged nem így neveltek, nem ismerek rád... Aztán jött a betegség. Az apámnak tüdőgyulladása volt állandóan PSZICHÉS ALAPON miattam, az anyám meg a pszichiátriát járta gyógyszerért. MAjdnem két éve szabadultam meg tőlük: nem lehet máshogy, teljesen ki kell őket zárni különben örökösen ezen fog kattogni az agyad. Nekem az segített, hogy láttam a gyermekeimmel is ugyanezt csinálják. Azt nem hagytam. Erre mikor békében boldogságban élnénk előkerültek, hogy joguk van látni az unokákat és járkálhatunk a bíróságra bizonygatni, hogy ez a gyerekeknek nem jó. Menekülj amíg lehet, mert mindent tönkretesznek maguk körül.
2016. okt. 3. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!