Hogyan lehet feldolgozni egy szülő halálát?

Csütörtök délelőtt váratlanul meghalt édesapám, és teljesen összeomlottunk. Nyáron már volt egy infarktusa, akkor megmentették, most kellett volna egy újabb katéterezést megbeszélnie, de már nem jött össze. A szomszéd talált rá hanyatt esve, a feje is roncsolódhatott, mert vérzett, a mentők azt mondták, hogy valószínűleg azonnal meghalt, azért esett össze. Éppen nem voltunk itthon, ő meg kiment a kiskertbe, és a szomszéd hallotta a puffanást, átjött, próbálta újraéleszteni, hívták a mentőket is, de minden hiába. Édesanyámmal voltunk távol, utánunk telefonáltak, és mire hazaértünk, már csak azt láttuk, hogy küzdenek érte. Megfogtam a kezét, de már kezdett kihűlni, az arca elszürkült, a szemei felakadtak, borzasztó volt, erre abszolút nem voltam felkészülve, el is sírtam magam. Édesanyám is ott jajgatott, sírt, járkált, leguggolt, attól tartottam, hogy beleőrül a fájdalomba. Nagyon nehéz, mert mindig várjuk haza, mindenütt őt látjuk, mindenről eszünkbe jut. Férfiember létemre én még soha nem sírtam ennyit, már nem is tudom megszámolni, hogy az elmúlt napokban hányszor bőgtem el magam, alig van étvágyunk, nem is nagyon alszunk, csak szenvedünk. Még csak 67 éves volt, annyi mindent tervezett, szeretett élni, nem voltak ellenségei, mindenkin igyekezett segíteni, templomba járt, sokat imádkozott. Nagyon erősen kötődtünk egymáshoz, kései gyerek vagyok, egyke is, így csak mi hárman voltunk egymásnak, csak egymásra számíthattunk. Mindent megtettünk volna egymásért, még ha időnként voltak is viták a családban. Azt hiszem, sosem tudtunk volna 100%-ig elszakadni egymástól, a szüleimnek sem nagyon volt más támaszuk, és nekem sem. Tavasszal az anyai nagymamám halt meg, mostanra kezdtünk volna kicsit helyrejönni, de megint tragédia történt. Számomra azért is nehéz ez az egész, mert eleve depressziós vagyok, rosszak a szociális készségeim, így pl. barátaim sem voltak soha, de rengeteg kudarc és fájdalom ért az életem során, ezért is értékelődött fel a szememben a család és az otthon. Most meg felbomlott a család, teljesen megsemmisült a régi életünk, és kilátástalannak tűnik minden, nem tudjuk, hogyan tovább. Az egyik legfontosabb embert vesztettük el, még szükségünk lett volna rá, annyi mindent terveztünk, a szüleim is utazgatni akartak az országban, szépítgetni a házat, élni az életüket a sok rossz után, de csak még rosszabb lett. Örülnék, ha valaki, akinek van ilyen jellegű tapasztalata, megosztaná, hogy hogyan lehet túlélni az ilyesmit, köszönöm.