12-13 évesen milyen szinten zárkóztatok el a szüleitek elől?

Ha jó a szülő gyermek kapcsolat, akkor ennyi idősen MAJDNEM mindent amit felsoroltál.

De azért jó egy kis egészséges titkolózás (pl csókolóztál egy fiuval), persze ezt is elmondhatod, de visszatekintve izgibb úgy, hogy nem tudják a szülők:) Szerintem ez a nagyon kezdetleges leválás egy része.

Anyával rengeteg mindent megosztottam, de 13 éves koromban meghalt - már előtte is évekig betegeskedett.

Apával csak szőrmentén, mert eléggé gyorsan fel tudtuk cs.szni egymást (nem engedünk az egyszeregyből), így vele óvatosan bántam, mondhatni elzárkóztam kissé.

De ő is, a bánatunkat sem beszéltük meg, ő gyászolt és teljesen összetört, én meg erős maradtam, mert ezzel muszájjá tette. Soha nem szabadott volna ennek megtörténnie, mert azóta sem tudom kifejezni az érzelmeimet, hűvös és teljesen zárkózott vagyok.

Anyukám mindig azt mondta nekem és azt gondolta (13 évesen is, kisebbként is és nagyobbként is), hogy mindent osszak meg vele, előtte ne legyenek titkaim stb. Szeretem anyukámat, általában barátnői kapcsolatunk van, szoktam puszilni, ahogy ő is engem elég sokszor meg megölelni is, de inkább otthon, persze nem bánom ha az utcán egyszer-egyszer ad egy puszit de ott nem nagyon szoktuk. Ha belegondolok, volt olyan idő, amikor úgy mentem az utcán, hogy anyukámat ölelgettem, a nyakán lógtam (nem szó szerint), fogtam a kezét, de most 14-hez közel már nem így van.

Az a típus vagyok, aki nem bánja ha kicsit egyedül van és szükségem is van rá, ez iskolaidőben lehetséges is, ha egyedül vagyok otthon suli után amíg anya haza nem jön, de hétvégén lehetetlen, de amúgy apámmal is. Kiskoromban, még másik lakásban éltünk, mindig tárva nyitva volt az ajtó, látták és figyelték is gondolom hogy mit csinálok, ezért ahhoz vannak hozzászokva hogy az ajtóm általában nyitva van és csodálkoznak ha bezárom, mert mondjuk tanulok vagy egyedül akarok lenni vagy bármi, és akkor sem kopognak vagy szólnak, hanem berontanak és ettől egy párszor már úgy megijedtem. Ez mostanság kicsit idegesít, hogy nincs otthon egy kis magánéletem. Meg ha nézek egy videót (youtubereket), vagy egy sorozatot akkor azt nem tudnám úgy megnézni, hogy anya nem jön oda és nem kérdezősködne, hogy ki ez, mi ez, miért nézem stb, ezért nem is tud arról (de ez szerintem nem baj), hogy nézek pàr youtubert főleg beauty gurukat meg nézek egy tinisorozatot online. Azt sem szeretem, ha nyúlkál a telefonomban, de mostanában nem igazán szokott szerencsére. Azt sem szeretem ha pakol a szobámban vagy kutakodik a táskámban, de ő ezt teljesen nyugodtan csinálja. Hazamegyek, ha nem viszem be a szobámba a táskámat, elkezd pakolászni benne.

Régebben fürdés közben is bármikor benyitott, ami nagyon idegesített és idegesít a mai napig is ha párszor bejön (ezt is kopogás nelkül), ilyenkor mindig mérgesen mondtam neki hogy legalább ha fürdök, akkor ne jöjjön már be.

Ha vécén vagyok, akkor is néha szól, hogy jöjjek már ki, meg mi tart ennyi ideig, az is nagyon idegesít.

Sok dolgot elmondok neki, részletesen hogy mi történt az iskolában, a táborban, mit tanulunk (ha kérdezi), milyenek a gyerekek stb, de nem mindent, mert szerintem normális, ha az embernek van egy kis titka és nem mindent mond el szívesen másoknak. Például azt senkinek sem mondtam még, hogy tetszik egy fiú, arról sem tud anya, hogy ugye nézek egy sorozatot meg youtubeot, meg hogy szoktam itt válaszolgatni, meg még egy pár dolog, de ennek oka van, hogy nem mondom el.

Káromkodni és csúnyán beszélni anyukám előtt nem szoktam, pedig ő szokott meg a nagyszüleim is, csak magamban szoktam vagy velem egykorú barátnőim, ismerőseim előtt néha.

Anyukám ismer engem, de van egy jó pár dolog, amit nem tud rólam ezért teljesen nem ismer.

furcsa volt.

ők zárkóztak el.

azt mondták pl. olyan kapcsolatom ami 1-2 hónapja tart nem is érdeklő őket.

s nem is ennyi idősen, később.