Ma világosodtam meg végre, de hogy tudnám feldolgozni?

Van, amit nem kell erőltetni. Én a helyedben vagy megszakítanám, vagy minimalizálnám a kapcsolatot az anyámmal, ha ilyen lenne. Nem is értem, miért próbálkozol még mindig, főleg ha ilyen hiperérzékeny vagy, hogy egy rossz szóra is elsírod magad. Tessék megedződni, nem hagyni magad, visszaszólni. Nem 6 éves vagy már, hanem 31.

Nekem a nagynéném ilyen amúgy, mindig mindent jobban tud mindenkinél, csípőből van mindenre egy válasza, elkezd licitálni, hogyha mondom hogy szar napom volt, neki még szarabb. A munkámat is mindig jobban tudta mint én, de két fülem van. Egyiken be, másikon ki, közben kedvesen, mosolyogva bólogatok, hogy hát persze, hogyne, aztán úgyis úgy fogom csinálni, ahogy én akarom.

nézd apám alkoholista és gonosz a természete, ezért amikor elvált anyámmal megszakítottam vele a kapcsolatot, hogy miért?

mindenki mondta nekem hogy dehát az apád és mégiscsak stb. de minek a kapcsolatot egy olyannal megtartani aki nem képes a szeretet visszaadására. Apám szimplán energiaszívó vámpír és én ezt már tizenévesen levontam, te meg vén fejjel még mindig sipákolsz. Mondd meg neki hogy anya ezt meg ezt tettem már érted és ez meg ez bánt vagy változtatsz rajta vagy hagyjuk inkább, mert van jobb dolgom is minthogy azt hallgassam én milyen szar vagyok.ennyi ha nem szakítod meg vele a kapcsolatot az viszont már a te hülyeséged lesz. Megjegyzem amióta nem beszélek apámmal boldogabb vagyok mint valaha és cseppet sem hiányzik.

Beleolvastam a többi kérdésbe is... hát nem tudom mit mondjak igazán.

7 éve ezen szenvedsz, szerintem is ideje lenne a sarkadra állnod, és megbeszélni ezeket vele.

Senki nem mondja, hogy rúgj bele!

De szeruntem nem normális amit csináltok! Értem én, hogy neki csak te vagy, ha lenne más, akkor nem így lenne ahogy van! Anyukád, mint sokan mások, beleragadt az anyaszerepbe, és nem tud önàlló lényként élni.

Tudom, szeret, biztis jót is akar, az én anyum is hasonló, de van tesóm, és Apuval is együtt vannak 40 éve. Néha neki is vannak kilengései, és igen, ő is sírt, meg szenvedett, mikor leàllítottam az elsö pár alkalommal, esetleg kicsit hanyagoltam, de mindig tudta miért. Azóta szuper a kapcsolatunk, és ha olyannal vegzál, mint mièrt ezt veszek, miért nem azt, mièrt így csinálom, miért nem úgy, akkor csak baljóslón annyit mondok: Anyuuuuu...... és már nevet, hogy jó, jó, te tudod... :)

Az unokáját imádja, ő is fut utána egész nap, szó nélkül, bármit megtesz neki, még ha másnap mozdulni is alig bír (64éves, derék, és tèrdgondokkal). De soha, soha nem vetette fel nekem, sőt, hiába mondom, hogy nem kell folyton menni utána, 3 èves fiú, de ö megy. Mert jaj mi lesz ha elesik, beüti, megvágja, megcsípí, stbstb...

Más nagyinak lenni, és más anyának. Egy nap majd mi is megtudjuk ;)

Bocs, hogy ilyen hosszú lettem, szerintem beszéld meg vele, hangsúlyozd, hogy szereted, próbáld meg építő jelleggel előadni. Tudod, ahogy ő is szokta! :) Leljen egy kis örömöt az életben, jót tenne neki!

Bár mivel 7 éve, mindenki ezt tanácsolja itt, és még nem tetted meg, sejthető, hogy most sem fogo vele megbeszélni.

Pedig jobb lenne, mint összeszorított fogakkal (zománcra ügyelve ;) ) tartani vele a jelen állapotokat!

Minden jót!