Barátnőm gyerekét nehezen tudom elfogadni, de a barátnőmet nagyon szeretem. Mit tegyek a jó kapcsolatunkért?

Kérdező, te is olyan vagy, mint egy taknyos gyerek... mi az, hogy szégyenled a srácot, ha hárman mentek valhova?!

Egyesek meg disznónak nevezik szerencsétlent...

Bakker, az eszébe jutott valakinek, hogy ezzel a sráccal komoly baj van? Eszetekbe jut, hogy a számítógép egy jó menekülési vonal? Ahogy az evés is. Történt ezzel a gyerekkel valami, amit elnyom magában és pótcselekvéssel kompenzál.

Kérdező! A nagy szégyenedben, meg iszolygásodban próbáltál ezzel a sráccal beszélgetni is? Megismerni kicsit?

Ördögi kör, amiben van; játék+zabálás->ellustulás->képtelenség közösségi életre-> inkább játék

Próbáljatok meg szakemberhez fordulni, nagyobb a baj, minthogy ciki vele együtt menni az utcán!!

25. Van gyermekem. Kettő, a harmadikat várjuk. Ha a második férjem is így állt volna hozzá mindenhez ahogy te, akkor nem lenne a férjem. Mi ugyanis tudtunk beszélni problémákról, ki tudta nyitni a szemem, hogy a 16 éves lányka nem olyan angyal, ahogy én képzelem, és amik miatt vitáink voltak, azt pont, hogy nem ő követte el, hanem a lányom. Milyen érdekes, "bele mert szólni". De hagyjuk, nem ez a lényeg.

Te itt kapálózol, hogy nem a te dolgod, van neki apja , stb. De ha úgy érzed nem a te dolgod, anyukával nem akarsz erről beszélni, a helyzettel elégedetlen vagy, akkor mi a francot akarsz? Akkor mégis hogyan kívánod rendezni a helyzetet? Nem hiszem, hogy sületlenség volna, csupán IRÓNIA amit nem fogtál fel. Gondoltam hátha észreveszed a saját ellentmondásaidat. Szerintem ízlelgesd a dolgot magadban, hogy ez anya nélkül nem fog menni. Kénytelen vagy beszélni vele róla. Tessék elfogadni, hogy te sosem leszel első, a gyerek az első számára. (egy átlagos esetben egy átlagos anyának) Neked kell alkalmazkodnod a helyzethez, és kénytelen vagy "beleszólni". A másik variáció, hogy nem tudod elfogadni a helyzetet, és szétmentek.

Különben egy szóval nem mondtam, hogy túlsúlyosnak lenni jó, még hasonlót sem. Az, hogy nem tudsz ilyesmiről beszélni azzal, akit leírásod szerint nagyon szeretsz, nekem nagyon furcsa. A válaszaidból és a kérdésedből inkább úgy tűnik, hogy leginkább a saját életed, saját jövőd miatt aggódsz. Neked kell olyanná tenni, hogy elégedett légy vele. Ha vennéd a fáradságot (bátorságot?) és beszélnél anyukával a gondjaidról, akkor lehet, hogy sok mindent megértenél, és együtt tudnátok megoldani. Én csupán nem értem, hogyan lehet jövőt alapozni egy olyan kapcsolatra, amelyben a felek nem tudnak egymással bármiről beszélni.

Akkor tényleg én vagyok a sötét.

"Én nem akarok beleszólni a nevelésébe, mert azzal haragot váltanék ki a barátnőmben."

Bizonyára ezért nem értettem, mert a KÉRDÉSben nem írod, hogy beszéltek róla, hacsak nem ő az, akire 10 éves gyerekként utalsz.

Ha pedig minden nap ez a téma, akkor szimplán ti nem értitek egymást. Nehéz elképzelni, hogy ilyen horderejű dolog nap, mint nap szóba kerül, az eszmecsere hatékony, lényegretörő, és még sincs semmi változás.

Viszont nincs mit hozzáfűznöm. Ez így biztos bukás.

(De, tudod mit, van, hááátha! Férjemnek a legnyomósabb érve annak idején az volt, hogy nem fogja eltűrni, hogy a 16 évestől vegye át a kicsi a viselkedésformákat. Igen, teljesen igaza volt! De ha ti nem akartok közöset már, akkor ez nem érv.)