Nagyon bunkó voltam anyuval?

3 éves koromtól a nagyszüleim neveltek, elkerültem otthonról, mert nem voltak megfelelőek a körülmények. Hatan vagyunk testvérek, anyu egyikünket sem nevelt föl. Amikor a nagyszüleim meghaltak, én 12 éves voltam. Anyu és az új párja megörökölték a lakást, ahol a laktunk. Úgy volt,hogy eladják és akkor hárman összeköltözünk. Az elején még lelkes voltam,de mivel ők messzire akartak költözni,a nagynéném meg a suli közelében lakott, 2 évre odaköltöztem hozzá. Aztán mikor már ott tartottunk volna,hogy hozzájuk költözök ( gimibe is odajelentkeztem), már annyira megszoktam,barátaim lettek,imádtam a környéket stb. Kértem anyut, hogy ne költözzünk messzire, de mivel a férje odaakart,igy nem lehetett más. Aztán a gyámhatóságon én végül kinyögtem,hogy a nagynénémnel szeretnék maradni,ő vállalta,anyu sírt. Rosszul éreztem magam,de akkor különösebben nem érdekelt. Azóta is a nagynénémnél lakok,anyuval jó a kapcsolatom,nem tipikus anya-lánya visony, de elvagyunk. Még annyi,hogy gyerekkoromban vasárnaponként látogatott meg,de csak akkor jött, ha nem esett az eső és mindig a férje kívánsága volt az első. Jó ember,tudom,hogy belül bántja,hogy egyik gyerekét sem nevelhette fel, nem csak rajta múlt. Szóval szerintetek nagyon megbántottam?

Mi a véleményetek? 23l