Semmi sem jó nekik. Tényleg ennyire szánalmas lennék?

Szüleim kezdenek teljesen tönkretenni lelkileg. Igazándiból soha sem volt jó a kapcsolatunk, csak most jött ki rajtam és már egyszerűen nem bírom tovább és a környezetemben nincs senki aki segítene nekünk. Ők sikeresen tönkretették a kapcsolatunkat az unokatestvéreimnel, ennek köszönhetően nem láttam őket már vagy 8 éve, nagyszüleim pedig már sajnos nem élnek. Tehár gyakorlatilag nincs semmi külső segítségem. Az osztályfőnökömnek elmondtam, de nem segített, mert azt mondta, hogy neki ez nem a hatásköre, pedig még láthatta is rajtam, hogy nagyon rossz nekem ez az egész..

A lényeg, hogy egy 16 éves fiú vagyok és 2 hét múlva leszek 17, és mint mondtam, szüleimnek semmi nem jó. Mindig többet és többet akarnak elvárni tőlem, de sosem kaptam tőlük sem dicséretet, sem semmit ha valamit elértem. Pl a napokban derült ki, hogy sikerült a felsőfokú (!) nyelvvizsgám angolból, nagyon sokat tettem érte, és szüleimet ez egy cseppet sem érdekelte, sőt semmit nem reagáltak rá. Suliban pedig ha rossz jegyet kapok (legalábbis 3asnál rosszabbat) akkor megvertek. Pedig van egy tantárgy ami nem megy annyira, mert nem annyira értem, ezt nekik is elmondtam, és hogy segítségre lenne benne szükségem, de nem érdekli őket.

Van egy srác az osztályban, aki mindig szekál. Csak hogy pár példát mondjak. Folyton szóvá teszi, hogy mennyire ocsmányul nézek ki, hozzám sem mer nyúlni, szerinte röhejes is vagyok, és túlságosan tudálékos meg stréber, az lenne a legjobb ha nem járnék ebbe az osztályba. Szüleimnek ezt is elmondtam és csak annyit mondtak, hogy ismeri a srác szüleit, normális, tanult emberek, jó körülmények között élnek, a srác is biztos jófej, csak én ragozom túl.

Nem akarom hogy túl hosszú legyen, a lényeg úgyis ennyi amit el szerettem volna mondani. Csak nem vagyok benne biztos, hogy sokáig el tudom még viselni őket, és nincs sehova mennem... Meg eddig annyira nem mertem beszélni erről senkinek..