Szerintetek ez normális? Még is mit csináljak?!? Nagyon magam alatt vagyok.
Most megyek majd egyetemre, és apám nem bírja megérteni, hogy ez milyen változásokkal is jár.
Természetesen nem tudom, hogy hova vesznek fel. De nagyon valószínű, hogy kb 350 km-erre fogok a lakhelyemtől kerülni.
Mondtam itthon, hogy szükség lesz arra, hogy nyissunk egy bankszámlát, mert ugye vizsgákat meg tök sok mindent így tudok intézni, ráadásul nem fogok tudni ilyen távolságról minden héten hazajárni és nem akarok éhen halni sem. Erre ő azt reagálta, hogy ez nekem csak azért kéne, hogy "költekezhessem"....Nem is azért, hogy enni tudjak venni magamnak + alapvető szükségletek....
Ráadásul, apám nem akar elvezetni egyik helyre sem amiket megjelöltem, mert nem tudom. Egyszerűen utál vezetni, és nem tenne meg értem ennyit, hogy a kollégiumi beköltözésnél felvigyen legalább. Az pedig szóba sem jöhet hogy ideadná a kocsit.
Továbbá, a B tervet ott jelöltem meg ahol a barátom tanul. Erre pedig azt válaszolta, hogy én csak azért jelöltem ezt meg, mert ott van a barátom is. Az ne zavarja, hogy kb ez a hely van hozzánk a legközelebb, és oda sokkal nagyobb esélyem van bejutni, mint az A tervre, és ezt a szakot is megjelöltem más helyeken is, szóval, nem nem a barátom miatt. Attól félek, hogy ha erre vesznek fel, egyáltalán nem is fogja engedni, hogy beiratkozzak. Kinézem belőle....
Mindig felhozza azt, hogy én nem tudok főzni és hogy mi lesz velem. Nem hiszem, hogy minden egyetemre/fősulira készülő ember tudna főzni. Amúgy meg nem lehet valami ördöngösség, ha rá van kényszerülve az ember, akkor úgy is nekiáll főzni.
Gólyatáborba nem akar elengedni, pedig rendes vagyok, sosem jöttem haza részegen. De ő csak az ELTE-s ügyet emlegeti folyton, basszus egyik ismerősömmel sem lett még semmi gólyatáborban. Amúgy sem kötelező inni, én tudom, hol a határ. De ami miatt mennék, az az, hogy szeretnék ismerősöket/barátokat. Tudja milyen nehezen barátkozom, középiskolában is csak egy barátnőm volt, itt is örülnék ha lenne majd egy, de szerintem annyi sem lesz így.
Plusz folyamatosan a fejemhez vágja, hogy én "csak a pénzt viszem a háztól". Igen basszus, mivel diák vagyok, nem dolgozom, nem bírom magamat ellátni anyagilag. És nem ilyenekre szoktam pénzt kérni, hogy körmös, meg új ruha meg mit tudom én milyen menő elektronikai szerkentyű....hanem pl a gyógyszerem, buszbérletre...
A nyári munkát pedig csavargásnak minősíti. Mindent annak minősít ha nem vagyok itthon. -.-
És ami a legrosszabb, hogy folyamatosan azt szajkózza, hogy ha felvesznek, én ezt a szakot akkor sem bírom elvégezni és hogy 100%, hogy nem fogom bírni és kibukok.
Hogy mondhat ilyet egy szülő?!?!? Alapból nincs valami sok önbizalmam, hát még így...
És ezt mind úgy, hogy ő is végezett főiskolát, szóval tudnia kéne mivel jár ez.
Nem lehet rá hatni sehogy.
Milyen szakra jelentkeztel?
A bankszamlat egyedul is el tudod intezni, nem kell hozza apuci segitsege.
És azon, hogy lesz pénz nélküle?...itt ez a probléma.
Amúgy orvosira jelentkeztem.
Hát az orvosi az pont olyan szak, ami mellett NEM lehet dolgozni.Max idővel be tudsz vállalni 1-1 korrepetálást , vagy akár érettségire felkészítést biosz-kémiából. De ilyen rendes kötött diákmunkát nem nagyon lehet ilyen nehéz szak mellett. Szóval kénytelen vagy a szüleidre támaszkodni.
Bankkártyát tényleg célszerű csináltatni.De egyedül is el tudod intézni 18 éves kor felett.
Ugyanúgy a beköltözést is meg tudod csinálni,gondolom nem visznek mindig kocsival .
Azt meg kétlem,hogy nem engedné,hogy beiratkozz,hogyha barátod egyetemére vennének fel. Az ember örülni szokott neki,hogyha a gyerekét felveszik. De beiratkozni is be tudsz amúgy egyedül is.
Az eltartásodat meg beszéljétek meg. másképpen nem fog menni. előreláthatólag 6 évig még tanulni fogsz. és mint írtam nehéz szak, ha nem támogatnak a szülők, akkor nagyon el lehet vele csúszni, ami 2 milliós tandíjnál nem játék. ha nem támogatnak majd, akkor max diákhitelt tudok ajánlani. + a szünetekben diákmunkát. de biztosan segíteni fognak,ahogy tudnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!