Miért nem érti, hogy nem akarom meghívni az esküvőre az apámat és a családját?
5 éves koromban váltak el anyával. Eleinte még foglalkozott velem, nyaralni jártunk, meg minden, utána megszületett a szeretőjével közös gyerek és én el lettem felejtve, 2-3 havonta beszéltünk, plusz ünnepekkor és ennyi. Pénzt sem adott, semmit. Nem panaszkodom, mert anya, a férje és a családom mindent megadtak, szóval sosem kaptam nemleges választ semmire, pedig azért elég nagy dolgokat kértem néha. De hiába foglalkozott velem úgy anya férje, mintha a lánya lennék, azért hiányzott az apám.
De közel 5 éve nem is beszéltünk, mióta tudja, hogy ki a barátom, vagyis most már a vőlegényem... Közölte, hogy addig ne is szóljak hozzá, amíg együtt vagyok vele.
Jövő évben lesz az esküvőnk és én nem is akarom meghívni őket, de anya szerint igenis hívjam meg, érezze csak rosszul magát. De nem érezné, még akkor is ő balhézna és állítaná a saját igazát...
Az lesz életem egyik legszebb napja, nem akarom ott látni azt az embert, akit ki nem állhatok a családjával együtt. Anya pedig csak erőlteti, hogy de igenis hívjam meg.
Hamarosan férjes asszony leszel, nem egy ovis kislány!
Mondd meg édesanyádnak, hogy ez a Ti esküvőtök és azt hívsz meg akit akarsz. Mi lesz később, ha már most ő akarja megmondani mit csinálj? Nem és kész!
Mondd meg anyukádnak, hogy az ötlete mindenképpen csak rosszul sülhet el.
1. Elmegy, és jól érzi magát, ezzel csak frusztrálva anyukádat, aki arra vár, hogy neki rossz legyen (de nem így fog történni), továbbá neked sem fog jól esni, hogy ott van, ha egyszer nem szeretted volna meghívni.
2. Nem érzi jól magát, rontja a hangulatot, esetleg balhézik, és tönkreteszi az esküvőt.
3. Mi van, ha úgy gondolja, hogy a meghívó a családnak szól, és viszi a gyereket meg az ex-szeretőt is?
Figyelj, az esküvő a ti nagy napotok. Kár lenne ilyen hülye játszmákkal tönkretenni. Ha anyukádat még mindig fűti a bosszúvágy, akkor oldja meg egyedül, és hagyjon ki belőle.
mi a fenéért kéne meghívnod? évek óta nem beszéltek, előtte sem igazán foglalkozott veled. valószínűleg anyukád új férje ezerszer inkább tekint téged a lányának, mint a saját apád. szomorú, de nem tudsz mit tenni.
ne hívd meg. amúgy meg szép,hogy apukád szart rád,aztán meg volt pofája beleszólni abba is,hogy kivel jársz. azért nem annyira nagy a korkülönbség,főleg,hogyha 18 voltál amikor összejöttetek. nem 14 évesen jöttél össze egy harmincassal..van különbség.. de mivel nem igazán nevelt téged sosem, itt sem kellett volna beleszólnia. szóval nem is volt igaza
ne hívd meg,érezzétek jól magatokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!