Szülők! Ez normális tini viselkedés vagy csak én vagyok így a szüleimmel, családommal?

Ez tényleg nem életkorhoz kötött, alap emberi jellemvonás, csak van, aki nem tudja kontrollálni.

Nagyapám is velünk, az unokákkal irtó kedves, aranyos, nagyon szeretem, tesóm is. De ahogy nagyobbak lettünk, apám (az ő fia) azért mesélt történeteket, hogy vele, a saját fiával konkrétan egy utolsó paraszt volt. Olyan húzásokat megcsinált ellene, hogy tátva maradt a szám. Pl apám csak akkor kapott új cipőt, amikor már leszakadt róla a régi, de a szülők azért minden évben elmentek legalább 4-5 nívós bálba, persze mindegyikre külön ruhát varratva, az anyagot Pestről hizatva, stb. Vagy amikor apám kisgyerekként két hónapig melózott, hogy megvehesse szíve vágyát, egy szalagos magnót, össze is jött neki, még több is, mint amennyi kellett. Erre nagyapám amikor ezt megtudta, kijelentette, hogy apám elfelejtheti a magnót, a pénzből amit keresett takarodjon venni egy biciklit, mert akkor gyorsabban ki tud érni majd a szőlősbe, ahol megcsinálhatja a rábízott feladatokat. Na, apám mondta, hogy egy hónapig volt meg kb a biciklije, inkább ellopatta (otthagyta valahol), mert akárhányszor felszállt rá kb elsírta magát, olyan szarul esett neki, és gyerekként ez jutott eszébe, mint bosszú.

Szóval ez ilyen, sokszor azokat bántjuk meg könnyen, akik közel állnak hozzánk, hiszen vele "megtehetjük".