Elmondjam, hogy terhes vagyok, ha nem akarom, hogy tudja, ki az apja?
Együtt voltunk 4 évet, ő volt az első barátom.
Kiskorunk óta ismerjük egymást, a szüleink legjobb barátok, szóval a közös nyaralások, síelések, összejövetelek eléggé mindennaposak voltak. Folyton együtt voltunk és már olyanok voltunk szinte, mint a házasok. Én meg rájöttem, nem akarok így élni. Mert hiába tökéletes, nekem másra van szükségem. Szóval szakítottam vele és ezt a szüleim elég nehezen fogadják el még hónapok után is.
De terhes lettem (az exemtől) és nem tudom, beavassam-e ebbe az egészbe anyát. Nem tartom meg a babát, de jó lenne valakivel beszélni erről, vagy nem is tudom... Csak anya még most is azon fáradozik, hogy újra összehozzon minket és félek, hogy ezt "biztatásnak" venné és nem fejezné be.
(18/L)
18 éves vagy. ha abortuszra mész,az a te dolgod,anyukád engedélye nélkül is megcsinálják. annyi lenne a fair,hogy az apukának elmondd ezt.
ha jó a kapcsolat,persze beavathatod a szüleidet.
de mindenképpen értesd meg anyukáddal,hogy hagyja abba az összeboronálást,mert már nem szeretitek egymást,nem vagy vele boldog. ha anyukád jót akar neked,akkor fogadja el,hogy nem ő volt az igazi.. 18 éves vagy,bőven találsz még más kapcsolatot. nem kell bennemaradni egy rosszban, csak mert ő volt az első.
Az apukanak en elmondanam, hisz nem csak a tied a gyerek, ketten kellettetek hozza. Gondold magad a helyzetebe..te is fennakadnal ha egy gyereket nemzettel vna es meg a letezeserol se tudsz, aztan pedig "megolik" ot a tudta nelkul.
Anyukaddal ha jo a kapcsolatod akkor mond el vagy ha nem tudsz kivel elmenni az abortuszra akkor feltetlen mond el neki, hisz o melletted lesz es egy napot ugyis korhazban kell.toltened, gondolom orulnek neki ha ott lenne melletted o is.
Egy kisember élete...védekezésről esetleg hallottál már?
Srácot meg nem szereted, de azért dugtok..
Én sem mondanám el. Fura, hogy ennyire szeretnék, hogy vele maradj. Pedig már lehetne annyi élettapasztalatuk, hogy tudják, az ember általában nem azzal öregszik meg, akibe 14 évesen szerelmes.
Jó tanács:
1. Ha lezártad ezt a kapcsolatot, akkor véglegesen zárd le, ne járjatok össze hancúrozni se.
2. Ha mégis megteszitek, legalább védekezzetek normálisan.
Megint te ??? Ez esküszöm orvosi lexikonba való eset,ennyi kamu kérdést még soha senki nem tett fel,rajtad kívül :D
Annyira jellegzetes a stílusod,a kitalált sztorik,minden ..De látom nem akarsz unalmas lenni,most a gazdag cosmopolitan tini szindrómát mellőzted a sztoriból :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!