Elmondjam, hogy terhes vagyok, ha nem akarom, hogy tudja, ki az apja?
Együtt voltunk 4 évet, ő volt az első barátom.
Kiskorunk óta ismerjük egymást, a szüleink legjobb barátok, szóval a közös nyaralások, síelések, összejövetelek eléggé mindennaposak voltak. Folyton együtt voltunk és már olyanok voltunk szinte, mint a házasok. Én meg rájöttem, nem akarok így élni. Mert hiába tökéletes, nekem másra van szükségem. Szóval szakítottam vele és ezt a szüleim elég nehezen fogadják el még hónapok után is.
De terhes lettem (az exemtől) és nem tudom, beavassam-e ebbe az egészbe anyát. Nem tartom meg a babát, de jó lenne valakivel beszélni erről, vagy nem is tudom... Csak anya még most is azon fáradozik, hogy újra összehozzon minket és félek, hogy ezt "biztatásnak" venné és nem fejezné be.
(18/L)
a szüleim elég nehezen fogadják el még hónapok után is.
Azért olyan sok hónap nem telhetett el, ha még van lehetőséged elvetetni.
Mondd el anyukádnak. Jó, ha valaki melletted áll, majd az abortusz alatt is.
Biztosan meg fogja érteni. Gondolom, annak ő sem örülne, ha egyedül maradnál egy babával.
Nem hinném, hogy anya ezt mesélné bárkinek. Ez nem az a téma, amit egy délutáni kávézás során megbeszél az ember a barátnőivel.
"Azért olyan sok hónap nem telhetett el, ha még van lehetőséged elvetetni."
Azt a szakításra írtam.
"Mar irtal az esetedrol kerdest..Szakitottatok, de meg sexeltetek neha neha?"
Kb fél órája regisztráltam, szóval ez az első kérdésem.
Egyszer voltunk együtt csak a szakítás óta.
Azt a szakításra írtam.
Igen, tudom. CSak normális ember nem szexelget szakítás után, joggal feltételeztem, hogy még előtte lettél terhes.
Kikeresem a kerdest, felteve ha nem toroltetted. A ket story 100000%-ban fedi egymast, most a terhesseg az ujjitas. Vilagosan emlekszem ra, hiszen olyan mintha copy/paste lenne. Azt is irtad, hogy Anyad meghivta oket ebedre es te nem akartal otthon maradni, ezert kiakadtak rad a szuleid stb..Meg,h mar befizettetek egy nyaralasra a ket csalad es, h most mi lesz...
Na de..ha szakitottal vele, o meg ugye bekulni akar, ahogy azt korabban mar kifejtetted..minek fekudtel le vele, minek hagytad, h remenykedjen?
Ha elmondod Anyadnak, biztos lehetsz benne, hogy osszehiv egy csaladi gyulest, ahol napirendre kerulsz..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!