Miért olyan nehéz elviselni, egy 13 éves elkényeztetett, nyámnyila és pénzéhes mostohafiút?

9-es vagyok ismét.

Azt nem mondom hogy anyukák nem tudnak nevelni. Ők MÁSHOGYAN nevelnek. Szeretettel, ölelgetve, sokszor mindent elnézően. És az is bizony sokszor nagyon kell a gyereknek. De apukák is máshogy nevelnek, ők is szeretettel, de nem babusgatva, hanem az életre készítve, talpra állítgatva, kevésbé elnézően. Arra is alapvetően szüksége lenne a gyereknek. De sok anyuka sajnos ezt nem ismeri fel, és nem hagyja az űj párjának, hogy az elveszett apai szerepnek legalább a töredékét megengedje. Ez a baj

Szerintem te itt semmit sem tehetsz, hiszen a gyerek anyja, a párod nem partner ebben. Az ő nevelése. Ha elfogadod, hogy a párod ilyen rosszul neveli a gyerekét, akkor a gyereket is el kell fogadnod. Itt nem a gyerek a hibás, hanem az anya.

Én a helyedben keresnék egy másik, normálisabb nőt.

Megint a 9-es vagyok, 17-esnek írnám,

nem, nem az az alapvető gond ezekben a kapcsolatokban, hogy nem a saját gyereke, ezért nehezebben viseli el vagy nem hajlandó elviselni.

Én pl. imádom a gyerekeket, mindig is szerettem velük foglalkozni, különösen a kisebbekkel. Soha nem okozott gondot, hogy más gyerekekkel kell jó fejnek lennem. Ezért is vállaltam fel annak idején egy ilyen kapcsolatot.

de arra nem számítottam hogy majd semmilyen apai szerepet nem gyakorolhatok felette. Most ezt ne úgy értsétek, hogy péppé akarom verni a mostohagyerekemet, szó sincs ilyenről. De hogy megmondhassam neki szépen, hogy pl. "légyszives ne beszélj így anyukáddal, hiszen ő mindent megtesz érted, stb..."

Értitek?

A saját, vér szerinti gyerekeddel ezt megteheted, sőt, evidens hogy megteszed, időnként, ha nagyon rászolgál, erőteljesebben is rászólsz. és ez természetes.

Miközben, a nem vér szerinti, kvázi idegen gyerekkel nemhogy mostohábban bánsz (ahogy sokan elképzelik), hanem éppen fordítva, nézned kell tétlenül és mosolyogva ahogy pl. az anyját lehordja a sárga földig.

Erre a nagy ellentmondásra gondoltam, nem tudom mennyire jött át...

Szerintem az nagyon nem jó, ha az új társ nem nevelheti a gyereket. Nyilván rugalmasabbnak kell lennie, de korlátokat ő is szabhasson.

Pl. Az én páromnak is van gyereke, mondjuk nem velünk él, de sokat találkozunk. Van több olyan dolog, amit én másképp csinálnék a saját gyerekemmel, pl számítógép vagy tanulás meg ilyenek terén, de ezekbe nem szólok bele, mert teljesen inkorrekt lenne a gyereket egy plusz felnőtt szempontrendszerével stresszelni.

Viszont ha illetlenül viselkedik vagy trágárul beszél vagy szemtelen az apjával, akkor szólok érte, nem durván, hanem magyarázva vagy kedvesen de határozottan. A gyereknek a következetes de az igényeihez szabott határok szorongás csökkentőek, hasznosak.

Viszont olyan értelemben könnyű a helyzetem, hogy a párom sosem fordul velem szembe, illetve hogy a volt felesége vsz inkább örül az ilyennek, mert elég hasonló a gondolkodásunk sok mindenben és ő a páromat tartja túl lazának.

Sőt a szüleim is nevelgetik a 9 éves gyereket, viszont ők is és én is nagyon szeretjük, nálunk olyan a családi gondolkozás, hogy egy gyerek mindig elfér, mindig van plusz egy tál étel meg plusz törődés és inkább sikernek meg örömnek tartjuk hogy a páromnak van egy gyereke.

És az ilyesmit a gyerek pontosan érzi.

Szóval ha ilyen helyzetben gobd van, akkor a legjobb lenne, ha a felnőttek egyeztetnének egymással és hasonló álláspontot képviselnének a gyerek előtt.

Ha vkinek teher a "mostoha" gyerek az nagyon nehéz. Meg hát egy kamasszal minden jó szándék ellenére isnehéz.