Parvalasztas, mennyi igazsag van ebbe?
A fiam 36 eves es Budapesten el, sajnos egyedul.Egyetemet vegzet ennek elllenere nem keres tul jol, van nemi felre tett penze es alberletbe el. Voltak kapcsolatai de olyan komoly ahol a hazassag, gyerek szoba jott volna sajnos nem. O azt mondja nekem, hogy szeretne csaladot, de a lanyok nem epitenek egy olyan ferfival jovot mint o. Ugy gondolja a noknek fontos hogy a ferfi legalabb sajat lakassal es jobb keresettel rendelkezenek, hogy tamaszuk legyen.
Valoban csak akkor lenne eselye?
harmadik válaszoló vagyok. Még annyit hozzáfűznék, hogy nem lehetetlen, édesanyámék is albérletben kezdték és kezdetben anyám keresett többet, 4-5 évre rá persze fordult a kocka és jött a nővérem aztán én. Addigra apám egyetem nélkül olyan állást kapott, amiből kijött a család. Aztán mikor akkorára nőttünk, anyám is visszament dolgozni. Nem éltünk luxus körülmények között, sőt, anyu a munkahelyéről csak a romlásnak induló gyümölcsöt és zöldséget engedte meg magának, amit én gyerekként nem értettem, hogy miért nem vehetjük az érettet. (Mára értem :( ) De minden nyáron kiszorítottak egy kirándulást a tengerre, vagy valahová fürödni.
Mindennek ellenére azt gondolom, hogy szükséges, hogy ne legyen különbség az anyagiak terén és diplomázottság terén sem a felek között. (ahogy ezt egy fenti is érintette)
És igen, lehet, hogy kutya se volt kiváncsi a történetemre, de legfennebb nem segít semmit
Nézd, tetszik, nem tetszik, de lehet benne igazság. Én 25 éves nő vagyok. Van munkám, szóval nem eltartatni akarom magam, de a házassághoz és a gyerekhez valóban kell egy olyan háttér, hogy bátran kiessek a munkából 2-3 évre. Egy 36 éves férfi már több mint 10 éve a munkaerőpiacon van. Jó eséllyel elérte, amit tudott, vagy amit akart. Ezzel nem feltétlenül az összeg a legnagyobb gond, hanem lehet a hozzáállása. Lehet, hogy sokkal többet el tudna érni viszonylag kis energiabefektetéssel, de mégsem teszi. Ez elég taszító, mert többnyire az élet minden területén ilyen akkor, hogy megelégszik kevesebbel. Lehet, hogy azt látják rajta, hogy ő is bizonytalan és utálja/belefásult. Volt már olyan pasim, aki nem diplomás, de imádta a szakmáját mindennél jobban és jó is volt benne. Mérnökként többet kaptam, de nem zavart, mert magabiztos volt és imádta, amit csinál. Ha minden nap úgy jön valaki haza, hogy jó napja volt, az sokszor többet ér a pénznél (egy alap szint meglétét feltételezve, hogy mondjuk nem kell elgondolkoznom a piacon, hogy vehetek-e gyümölcsöt is).
Amúgy meg a fiadnál jóval rosszabb helyzetben lévő férfiak is házasodnak ebben az országban, így nem tenném felelőssé érte csak az anyagi helyzetét. Kell még lennie valaminek. Vagy rossz lányokat választ, olyanokat akik még nem akarnak megállapodni pl, vagy vele van valami gond.
Nem az agyai helyzete a taszító tényező, hanem az, hogy rossz helyen, rossz nőket céloz meg.
Nézd, 36 évesen férfiként azért illene már felmutatni valamit, nem belesüppedni egy posványba, hogy "hét, nem keresek túl jól". Ha családot akar, akkor ennek megfelelő ambícióval kellene rendelkeznie. Vannak nők, akiknek így is megfelel, hogy együtt rágják a tisztes szegénység küszöbét, de aki nőként többet tett le az asztalra, annak nyilván nem a fiad lesz a vonzó partner. Aki olyan kvalitással rendelkezik, hogy jobb partit is kaphat, annak se. De nyilván a fiadnak se egy kis molett, nem túl dekoratív egyszerű pénztáros hölgy az ideálja, hiszen akkor már régen megállapodhatott volna.
És igen, számít a háttér, mert amit a fiadról eddig írtál, abból az látszik, hogy se ambíció, se akaraterő, se törekvés, csak csöndes belenyugvás a posványba, "jól van az úgy" hozzáállással. Akkor ilyen nulla igényekkel bíró hölgyemény kellene mellé.
Nem akarok gonosz lenni, de ha valaki közel 40 évesen sem élt még olyan komoly kapcsolatban, hogy feljöjjön a gyerek vagy a házasság..Ott a férfival van a baj, nem a nőkkel.De ha jól látom, akkor a fiad a nőket hibáztatja, hogy anyagiasak meg minden és emiatt nincs komoly kapcsolata..Ezt nem hiszem,hogy amiatt lenne!
Jó,nem mondom, nekem se tetszene, ha valaki megkeresné mondjuk a diplomás minimálbért és akkor ezzel hátradőlne és évekig ellene így..az a szimpatikus viselkedés, ha tesz érte,hogy kapjon egy kis emelést vagy más céget keres. Nem? Itt nem a pénzen van a hangsúly,hanem azon, hogy milyen a mentalitása.
Én is a minimálbért kerestem..De nem értem be ennyivel, tanultam még mellette és kerestem közben is a jobban fizető helyeket.
Nekem egy kapcsolatban is ez inkább a fontos.A páromnak pl szakmája van.Mégis jobban keres mint sok diplomás. Mert tett érte, hogy jó legyen a szakmájában és ne legyen könnyen pótolható.
De mondom, szerintem a probléma nem csak az anyagiakon múlik. 36 éves, nem volt még igazán komoly kapcsolata. Valami bibi csak van benne. És ezt tényleg nem bántásból írtam.De nem a nőket kell hibáztatni,hanem neki elgondolkozni. A nyakamat tenném rá,hogy az exei közül már többen házasok és van gyerekük. De mondd ha nem így van..Akkor csak nem a nőkkel volt a gond.
Mégis hogy lehetne valakinek saját erejéből Magyarországon saját lakása 36 évesen???
Tegyük fel hogy 10 éve dolgozik mert ugye egyetemre járt...
Ha 200.000et keresne akkor abból az albérlet, kaja, rezsi elvisz 130-at simán de kell költenie ruhára, közlekedésre, szórakozásra és máris 150.000elment egy hónapban. Ha 50et tesz félre 10 éven keresztül akkor 6 milliója lesz de abból nem vesz házat pesten, csak vidéken valami régebbit.
De ki keres 200-at? Mindenki nem lehet diplomás, mindenki nem lehet főnök vagy vállalkozó. Ráadásul ha valakinek van autója vagy arra is gyűjt akkor már kevesebb jut házra.
Akiknek saját házuk van azok évekig fizették a hitelt mint a katonatiszt, vagy örököltek, szülőktől kaptak házat, külföldön dolgoztak.
Szerintem a legtöbb nőnek az a fontosabb hogy a férfi mennyire népszerű, mennyire laza, felvágós, nagydumás.
Nézd meg mennyi csórónak van barátnője és van aki meg gazdag de 2 szót nem tud kinyögni értelmesen, el van hízva az meg úgy se talál nőt, csak olyat aki elvitet magát ide-oda de cserébe még szexet se ad.
Lehet hogy a fiad is egy rendes gyerek és azt meg sajnos kerülik a nők.
36 éves korra a saját lakás nem olyan nagy elérhetetlen álom..
bár biztos,hogy sokkal egyszerűbb, ha van egy pár , mindketten keresnek és közösen vesznek lakást. de ehhez ugye komoly kapcsolat is kellett volna,ami a férfinak még nem volt.
de igen,biztos a nők a hibásak. egyértelmű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!