Szülők! Ti engednétek, hogy a 13-14 éves lányotok egy ilyen fiúval járjon?
A fiú 2 évvel idősebb a lánynál, roma de ez sem a neve, sem a jegyei alapján nem látszik meg. (Szakközépben közepes tanuló)
Nagyon kedves, vallásos. Nagyon hasonló az érdeklődési köre a lányéhoz. Picit önbizalomhiányos, nem az a menő gyerek, persze így is van egy néhány fős baráti társasága. Általában nem az a bulizós srác, de persze el lehet vele hülyéskedni (érti a poént). Nem sodorja a lányt a rossz felé. (Tehát nem vár el semmit tőle, olyat meg főképp nem, amit a lány nem szeretne.) Szinte sosem káromkodik (a lányotokkal ellentétben, amit a szüleitől hallott kicsi korától fogva...) Tud bunkó is lenni, habár ez inkább akaratlanul. Néha picit érzéketlen. Rengeteget mosolyog.
A lányra jó hatással van, meglepő módon még a tanulás terén is (motiváció számára, nem szeretne fiatalabb létére rosszabbul tanulni, mint a fiú).
Elég sok sötét ruhát hord, de ezzel szerintem nem szeretne semmi különöset kifejezeni, egyszerűen csak így érzi jól magát. Egyértelműen látszik rajta, hogy minimum félig cigány, de a családja sem az a kunyhóban lakó segélyből élő társaság, dolgoznak a szülei és ő is normális szakmát tanul.
A lány egyébként jó tanuló (habár nem kitűnő), megbízható, sokszor naiv és nem szép, de állandó vidámsága miatt jó hatással van az emberekre.
Tényleg szeretik egymást, mindkettőjüknek első kapcsolat lenne.
Szóval, szülők, ti engednétek (egyáltalán azt, hogy ilyen fiatalon barátja legyen)?
(Amúgy ha valakinek eddig nem esett le, én vagyok a lány :D)
Az lenne a probléma, hogy cigány a fiú? Az nem probléma. Egyébként együttjárásba csak akkor van joga a szülőnek beavatkozni, ha bűnöző az egyik fél.
Éjjel 1.48-kor neked aludnod kéne! (Nekem is.)
Nekem az első barátom 14 évesen volt akkor ő 17 volt. Szerintem nem jó ha mindent tiltanak, mivel nálunk is ez vezetett a kapcsolatunk megromlásához részben is. Másfél évig voltunk együtt.
De ha a fiú nem akar rosszat, meg nincs rád rossz hatással, akkor szerintem nem kell tiltani. Különben is a szülő bármennyire félti a gyerekét haladnia kell a korral.
Hát igen, a szüleim eléggé bizalmatlanok a cigányokkal szemben, pedig a mi családfánkban sem kell túlságosan messzire menni, hogy találjunk (nagypapám).
És igen, tényleg aludnom kellene, de reggel nem kell korán kelnem, ezért átolvastam rengeteg kérdést, amihez nappal nem lett volna türelmem, se időm.:D (Jóéjszakát)
nem. 13-14 évesen még ne legyen barátja.. gyerekekkel foglalkozom, úgyhogy látom mi megy köztük. nem ártatlan kis délutáni séták meg mozizások vannak már, hanem egyből mennek szobára. és én valahogy nem tartom jónak,hogy 13-14 éves gyerekek szexeljenek.
15-16 évesen már nem lenne gondom,ha barátja lenne.
a roma teljesen más kérdés. nem lennék elragadtatva tőle. de ha tényleg normális a családja,szóval dolgoznak meg rendesen nevelték a fiút, akkor nem szólnék miatta, de azért jobban örülnék egy magyar fiúnak.
de ha olyan lenne a roma fiú,mint tipikusan a romák, akkor alaposan elbeszélgetnék a lányommal,hogy ezt mégis hogy gondolja?
Az egy dolog, hogy te milyennek látod, meg egy másik dolog, hogy a szüleid milyennek látják.
Amúgy ha semmi különösebb rosszat nem lehet róla (meg a családjáról) elmondani, akkor nem törődnék vele. Azt ugye te is tudod, hogy ilyen fiatalon nem nagyon szoktak életre szóló kapcsolatot kezdeni, vagyis arra a rövid időre meg mindegy.
Ha viszont 20 éves lennél, akkor jobban meggondolnám a dolgot, mert olyankor már lehet házasság a dologból, és hiába rendes a fiú, ha a rokonságában vannak balhés egyedek, akik később esetleg hozzátok akarnak költözni.
En csak annyit fuznek hozza, hogy az etika tankonyvunkben le van irva, hogy a kamaszodo/serdulo fiatalok erzelmi fejlodesehez hozzatartoznak a diakszerelmek, rozsaszin kod, na meg persze a csalodasok. Es a kor napjainkban lepcsozetesen csokken. (Mamaink atlagosan 15-16-17 evesen menstrualtak eloszor, en 11 es az osztalytarsaim is a 11-12es intervallumban). Ez azt jelenti, hogy mig regen az embereknek tabu volt a parkapcsolat, szex stb tema, mar 13 eves gyerek biologia oran tanulja a nemi betegsegeket, menstruaciot, szulest, es a szexet.
Ezzel csak azt szeretnem mondani hogy a mai tarsadalmunkban nem tabu sokminden, a kamaszok lelki fejlodesehez pedig igenis hozzajarulnak a diakszerelmek stb.
(Persze en sem azt mondom hogy facebookon "szeretlek edesem" legyen az egyetlen tema, es egy honap jaras utan menjenek az agyba. )De nem gond ha az ember mar fiatalon megismerkedik a szerelem erzesevel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!