Rosszul érzem magam emiatt, de még szüleimet sem érdekli. Mit tehetnék?
Ez egy eléggé hosszú történet, de igyekszem rövidre zárni.
Szüleim mindketten oroszok, és abban az országban is születtem és éltem 6 éves koromig. Kénytelenek voltunk máshova költözni. Úgy volt, hogy Angliába megyünk, de mégis Magyarországra esett a választás(az oka nem ide tartozik). Apának vannak itt ismerősei akik segítettek beilleszkedni, segítettek tanulni magyarul. Az általános iskolát 1 évvel később kezdtem, de még akkor is voltak problémáim a magyarral. Szerencsére normális tanáraim + osztálytársaim voltak és ők is tudtak nekem segíteni. Részben nekik köszönhetem, hogy ott tartok ahol most.
Bp egyik távolabb eső kerületébe költöztünk, éppen ezért iskolát is váltottam, hogy ne kelljen majdnem 1 órát utaznom. Itt viszont elkezdtek szekálni. Szerintük b*zis kinézetem van ezért a nevemből is gúnyt űztek(így lettem sergey-ből sergay). A nemzetemtől elkezdve az országomon át mindenre tettek/tesznek mindenféle jelzőt.
Amikor szüleimnek elmeséltem, nem érdekelte őket. Ha meg valaki másnak próbálom elmondani, csak kiröhög, hogy megérti, hogy ennyi idősen ez a legnagyobb problémám. Pedig akármennyire is nehéz elhinni, tényleg rosszul esik. Akárhogy próbálom védeni magam, egyre jobban csak folytatják. Valamikor még mindig nem vagyok benne biztos, hogyan kell kiejteni/írni néhány szót, és emiatt is kapom a hülyeségeket. Ha meg figyelmen kívül hagyom őket az a baj.
Mindig is tudtam hogy léteznek rasszista emberek és azt is, hogy minden ok nélkül milyen kegyetlenek tudnak lenni egymással, de nem értem miért én váltam célponttá.
Most már tényleg nincs nagyon kihez fordulnom, ezért írtam ide. Előre is köszönöm a válaszokat!
Ja igen és 17 éves fiú vagyok.
Egyrészt zseniális a magyarod!
Másrészt vagy iskolaváltás vagy beveszed a leszarom tablettát. Utóbbi egyébként sem lenne rossz..
Elhiszem, hogy nagyon rosszul esik ez neked, de csak addig fognak piszkálni, amíg látják, hogy magadra veszed. Próbáld egy kicsit megkeményíteni magad és egyik füleden be, másikon ki. Tudom, hogy nagyon nehéz, voltam hasonló helyzetben, de fel a fejjel!!
Vannak barátaid ott? Van aki melletted áll? Ha nincsen senki, akkor tényleg nagyon nehéz lehet és elgondolkoznék azon, hogy iskolát váltsak.
Ettől függetlenül viszont tényleg hasznos lehet az, ha felvértezed magad..később is jól jöhet ez.
Ha már nem látják, hogy bántana, akkor keresnek más célpontot.
Szerintem te úgy vagy Szergej, ahogy én.
(Ha mondjuk írnál a fentiekből valamit oroszul, akkor talán elhinném.)
A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni, mindenhol találnak valamit, engem is sokat csesztettek.
Ne foglalkozz vele, le kell sz*rni, mást úgysem tudsz tenni.
Ne foglalkozz velük, NE védd magad, mert azért csinálják, hogy reakciót váltsanak ki belőled. Ha azt mondják, hogy sza*rul írsz (nem igaz), akkor mondd azt, hogy "Igen, így van.".
Itt nem a rasszizmuson van a hangsúly, hanem azon, hogy egyesek abba kötnek bele, amibe tudnak, ahol fogást találnak. (szemüveg, haj, alkat, bármi, ami ici-picit is eltér az átlagostól.)
Off: elég nehezen tudom ezt elhinni,már csak abból kiindulva is,hogy tökéletes a magyarod sehol semmi hibát nem vetettel,jól ragozol meg minden.
Egyébként pedig szoljal vissza,alj ki magadért.,
Я к вам пишу -- чего же боле?
Что я могу еще сказать?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!