Mit szólnátok hozzá, ha ti lennétek a szüleim?

Első kérdésem:

-Drágám, biztos vagy benne, hogy nincs egy valahol elszórva mégis?

-Ő dolga. Elmeséltem neki már 35 éves korára bizonyosan, hogy engem is zavart a korkülönbség, nem nyaggatom. De én annyira nyugodt típus vagyok, hogy én jobbáa azt nézem, a lelke hol tart a fejlődésben. Minden más mellékes. A harmónia az első. Max idegeskednék, de az az én bajom. Nem ismerlek.

Mit szólnék? Valószínűleg semmit. Ha ennyi idősen van felesége, vagy tartós kapcsolata, de nincs gyerek, akkor biztosan van rá okuk, hogy miért nincs. Én nem csesztetném vele, ha akar majd beszél róla.

Ha pedig egyedülálló, akkor pláne nem lehet mit szólni rá, ott még ugye nem tart a tudomány, hogy szüljön magának egyet...

Semmit, ez a te életed.

A párom ebben a cipőben van, az anyja nem az a fajta, aki egyszer is noszogatott volna minket az unokáért, egyszer jegyezte meg, hogy most már a másik fiától várja, nem bízik benne, hogy nálunk lesz...

Ha tudod is, hogy nem akarsz gyereket, az elég tiszta ügy. Nem kell mindenkinek gyereket vállalni.

Beszélgetnék róla,hogy mi a terved, mire vágysz, szeretnél e gyereket/családot. És ha megmondod,hogy nem szeretnél, akkor megértelek és teljes mértékben elfogadom.

(Ez az én szemszögem. Biztos vannak olyan szülők,akiket bántana,hogy nem lesz unoka,stb,és nyaggatják a gyermeket,hogy hát de miért nem..)