Mit kezdjek édesanyámmal? 17/L
A helyzet a következő:
A nyáron cserediákként 2 hónapot töltöttem külföldön, persze minden nap telefonon tartottuk a kapcsolatot a szüleimmel és mindent elmeséltem nekik.
Azt is, hogy kint megismerkedtem egy 19 éves fiúval, akivel rengeteg időt töltöttünk együtt és tényleg irtó közel kerültünk egymáshoz. Ők ennek még örültek is de mikor hazajöttem megváltozott a helyzet. Meg miután hazajöttem is tartottuk a kapcsolatot a fiúval és ősszel el is jött volna Pestre, hogy találkozzunk de anyánal bekattant valami és elkezdte ellenezni az egészet, már azt se akarja engedni, hogy beszélgessek vele. Mit csináljak?
Én nagyon odavagyok ezért a fiúért
Miért nem engedi ezt anyukám? Próbáltam vele beszélni és hallani se akar az egészről
Szerintem védeni akar. Én is voltam így cserediák, én is kerültem közel így srácokhoz, szóval ismerem ennek minden vonzatát. Én is azt a tanácsot adnám neked, hogy ne menj ilyenbe bele, mert sem én, sem a többi cserediák nem jött ki jól belőle. Tiltani teljesen fölösleges, sőt a tanács sem ér semmit, hiszen ezt mindenkinek ki kell próbálni, át kell élni. Ezt a világot hatalmas szerelmek, filmbeillően közeli barátságok és élmények jellemzik, de szörnyű csalódások is. Rengetegen szétcsúsznak hazatérve, sajnos a hazaérkezős depit és ismerem minden oldalról. A magyar részen, ahol fogadtuk a gyakornokokat senki sem bírt egy évnél tovább dolgozni, annyira megterhelő volt lelkileg ezt csinálni.
Szóval én nagyon megértem, hogy anyukád honnan közelíti meg a témát, de azt kéne megértenie, hogy ettől nem tud megvédeni, ezt végig kell járnod. Az sem tud tőle megvédeni, aki már végigjárta ezt az utat. Én is leírtam neked, mert benne voltam ebben, de tudod te nélkülem is, hogy mennyire kevés esély van azzal a fiúval bármi komolyra, vagy tartósra. Tudom, "majd oda jelentkezel egyetemre", "ő ide jön dolgozni", de ezek szinte sosem jönnek be. Tudod ezt te is, csak te most a pillanatban létezel, minden más holnap lesz probléma :) Nem baj ez 17 évesen, teljesen normális, mint ahogy az is, hogy anyukád védeni próbál. Magyarázd el neki, hogy nem kell félni, az ilyen programokra nem egy szűrőn kell átmenni a bekerüléshez, rendes srác, te is tisztában vagy ennek a buktatóival, de most ez így jó neked.
L/25
Valaminek történnie kellet ami megváltoztatta a hozzáállását. Gondolkozz el rajta, hogy mi lehet az.
Vagy csak egyszerűen kérdezd meg, hogy mi a baja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!