Mennyi esélyem van visszaadni a fiamat apukának?
Gyermekem 13 éves. Miután válás után nem igazán tiszta okok miatt apukánál helyezték el a fiamat, majdnem 3 éve nálam helyezték el bírósági döntés alapján, mert apuka nem viselte megfelelően gondját. Kéthetente volt láthatás adva, nem tartotta be, stb. A lényeg, hogy én a mostani helyzetemben, nem tudom megfelelően nevelni, keresetem igen alacsony, fél munkaidővel dolgozom minimálbérért, ráadásul délután, pont olyankor, mikor a gyerek már otthon van, én pedig nem vagyok. Senki hozzátartozóm nem él, aki figyelhetne rá, míg én dolgozom. Azóta apuka helyzete megváltozott, stabil párkapcsolata van, saját lakása, jó fizetése. Apai nagyszülők nagyon aranyosak, kedvesek, szeretik a kisfiamat. A gyerek mikor éppen kinek mit mond, hogy hol akar lenni. Ha én kérdezem azt mondja nálam jó, ha apukánál van, ott jó. Kértem a kapcsolattartás korlátozását, mert nem tartotta be az eredetit, és kimerítő volt mindig készen állni és várni, hogy jön vagy nem. Itt azt mondta nem akar apukához menni, láthatáson apuka lakhelyén gyámügyi hivatalban azt nyilatkozta azért mondta itt ezt, mert én erőszakoltam rá, valamint apukánál jobban szereti és ott vannak a barátnői.
Szeretném visszaadni apukához, nem tartom magam képesnek a továbbiakban nevelni. Mi az eljárás ebben az esetben és milyen esélyeim vannak rá, hogy megváltoztassam az elhelyezést.
Köszönöm















Én nem akarom bántani a kérdezőt, biztos van elég baja.De egyszerűen elszomorít, hogy kvázi nem kell neki a saját gyereke.Ha a megélhetésről lenne szó, én minden munkát elvállalnék, mert a gyerekem az első, és nem adom.
Nálunk meg most pont az a helyzet, hogy apja is ragaszkodik hozzá, én is, a gyerek meg mindkettőnkhöz.Mivel nem akarunk neki törést okozni, így marad minden úgy, ahogy van.
Kapcsolatom van, az éjszakáimat a páromnál töltöm, ovi után meg a gyerekkel foglalkozom.Meg hétvégén is.
Így van az apjával is, velem is.
Kérdező olyan megoldást találjatok ki, ami mindenképpen a gyereknek jó.És gőzerővel küldözgesd az önéletrajzodat, keress teljes állást.





Nem is arra utaltam hogy hülye a gyerek :) hanem hogy nem kell kitenni ennek .
Kérdező!
Nem lehet valami segítséget kérni ? Önkormányzati lakás vagy valami? Körbe kellene járni a dolgot..hátha tudnak segíteni.















egy 13 évest nem kéne folyton erről kérdezgetni minek ilyen nyomásnak ki tenni
te meg apuka leültök és megbeszélitek





Kár a mellébeszélés.Anyagi helyzet meg ilyenek.Eleged lett a kezelhetetlen gyerekedből és most átpasszolnád az apjának.Biztos nem lehet könnyű,de el kellene gondolkodni azon,hogy valamit nagyon nem jól csináltál.
Nem sok esélyt látok,hogy apuka átvállalná a problémát.
Sok sok szeretet és kevesebb ordítozás lehet,hogy enyhítene az elromlott kapcsolaton.





Gratulálok. Át akarod passzolni apucinak pedig nem viselte jól a gondját. Úgy gondolod te 2 hetente majd eltoltesz vele fel napot.
Hát tipikus példája vagy annak hogy milyen amikor valaki csak a technikáját szereti a gyerek csináljanak.
3.gyerekem várom és hányingerem van tőled.
Amúgy az igazi okot is leirhatnad mellébeszélés helyett. Pl új pasid van akit zavar a srác. Vagy ilyesmi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!