Vernek otthon. Már kezdem feladni. Segítene nekem valaki?
Anya elvált apától, 4 éve jött össze valaki mással, akivel 2 éve össze is házasodott. De ez az ember egy állat. Eleinte csak verbálisan bántott, és elhitette velem, hogy egy senki vagyok, magambafordultam, nem tudtam a jegyeimre koncentrálni, aztán emiatt elkezdett szíjjal verni. Néhány hónapja összeszedtem magam és javítottam rajtuk, csak egyetlen hármast kaptam, erre emiatt is megvert. Azt mondta, hogy ha szólok a rendőrségnek akkor még ennél is rosszabb lesz.
Anyával pedig mindig normális. Apropó anyáról pedig annyit, hogy nem mer közbeszólni, simán hagyja.
Senki sincs akitől segítséget kérnék és már nem bírom. Szeretném, ha vége lenne, de így nagyon nehéz, hogy senkire nem számíthatok. Apával pedig teljesen meg lett szakítva a kapcsolat. Csak annyit tudok róla, hogy Angliába költözött, semmi mást.
16/f
Fél Ázsiát fel lehetne jelenteni ilyen alapon. Ott még durvábban nevelnek.
Vissza sírnád ezt. A fene nagy liberalizmusban nálunk már rászólni sem lehet a gyerekre.
Amúgy szerintem a kérdés kamu.
35/F
# 21
Tudsz róla, hogy a XXI. században élünk? Csak remélni tudom, hogy nincs gyereked...
Nem a liberalizmus bűne, hogy egy izomagyú, alulképzett, alkesz proli vagy, és csak verésben tudsz gondolkodni.
1.Szomorú mit történik a világ más részein, de az egész világot egy erkölcsi norma vagy hatalom sosem fogja megváltoztatni.
2.Azért vagyunk itt hogy Ennek! a magyar gyereknek segítsünk, hibába vannak rosszabb sorsúak is, azok mindig is lesznek, mi rajta tudunk segíteni.
3.Szerintem neked kedves kérdező alapos okod lesz elgondolkodni az életen és amiket írtam, bár gyerek vagy most leginkább csak magadon tudsz segíteni, hisz akikre lehetne most nem számíthatsz, döntsd el mi a jó neked, megvannak itthon az erre való szervek, a félelembe kapaszkodás soha nem lesz a segítséged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!