Szeretnétek akkor is a gyereketek, ha sorozatgyilkos lenne?

Szerintem a legtöbb ember szeretné továbbra is. Főleg akkor, ha őt nem bántja, csak másokat. Akkor hajlamosak vagyunk elsiklani dolgok felett, mert látjuk a "kedves, szeretetteljes" oldalát is a másiknak. Szülőként pedig benned élnek az emlékek, mikor még aranyos, ártatlan baba volt. Így nehéz gyűlölni valakit. A halállal is ez van. Ha egy hozzád közelálló személy hal meg, az sorscsapásként érint. Ha egy idegen, két percig sajnálkozol miatta, de aztán elfelejted és többé nem gondolsz rá. Ha egyszer kialakult egy kötelék, azt nehéz elszakítani. Leginkább akkor, ha nek te vagy a szörnyűségek elszenvedője.

Bár ez csak az én véleményem, nincs gyerekem, 19 leszek, szóval nem biztos, hogy sojra mész vele és egyetértesz, de gondoltam leírom, hátha hasznodra válik:]

Ha csak gonosz embereket öl mint Dexter akkor igen.

de ha vàlogatàs nélkül akkor azért nem biztos hogy az apja maradnék...

Nem, csak ha valami átkozottul jó oka lenne rá s olyanokat ölne, akiket érdemesnek tartok arra. De akkor is erősen rezeg a léc, azért az önbíráskodás kényes kérdés még morális szempontból is, mert a törvényeken adott esetben még át tudok lépni, a saját elvrendszerem erősebb (s vannak rossz törvények is).

De az ilyen rokon iránti feltétlen szeretet totál hiányzik belőlem. Saját közvetlen felmenőt is tekintettem levegőnek élete további részében, amikor erkölcsileg nem kicsit vitatható dolgot követett el.

Illetve... A szeretet trükkös dolog, nem mi irányítjuk. Inkább azt mondanám, hogy szinte tuti, hogy helyteleníteném a dolgot, bizonyára megszakítanék vele minden kapcsolatot meg ilyesmi (a félelem nem az én műfajom, de csak nem nevelek anyagyilkosnak senkit, akármilyen alapanyagot is kapok hozzá)... De azt nem tudom, hogy az addigi, tegyük fel, szeretetteljes kapcsolatunk után képes lennék-e utálni vagy levegőnek tekinteni. Ez főleg arra az esetre vonatkozik, amikor nem ítélem el nagyon mélyen, de azért nem a legelején ecsetelt helyzet van, amit valahol megértek. Hanem ilyen közepes.

Ha ártatlanokat (már amennyire egy átlagember az) öl, az nálam olyan alaposan kiveri a biztosítékot, hogy szinte tuti, hogy meggyűlölöm, ha százszor a gyermekem is. S persze egy világ omlana össze bennem.

Írtam már a felmenőmről. Egyetlen kis rágalom volt az, amitől az addigi egész jó kapcsolat összeomlott és az sem érdekelt, él-e, hal-e. Egy csomó gyilkosság azért erősebb ennél, igaz, az anya-gyermek kapcsolat is erősebb, mint egy sima elvált, nem kiváló, de barátságos apa-gyerek kapcsolat.

Nem.Ha ártatlanokat öl,vagy mondjuk pedofil lenne,akkor nem tudnám szeretni,és soha többet nem akarnám látni.

Nálam ez a kettő megbocsátahatatlan bűn.