Miért nem gondolnak arra, hogy amiért mindenem megvan, igenis boldogtalan vagyok? Hogy hozzam ezt helyre?

Kívülről tökéletesnek tűnik az életem/életünk. Boldognak gondolnak, akinek a legnagyobb gondja az, hogy időben odaérjen a szépségszalonba.

A családom is így gondolkozik rólam. Én vagyok az, aki a különköltözés után jól helyezkedett és gondtalan az élete. És már elegem volt, hogy még a saját szüleim is beszólogattak és elmondtam anyának, hogy az életem egy hazugság, egy jól berendezett kirakat. Azt hittem, hogy megérti és befejezi ezt az egészet, de nem így történt. Most azt hallgatom, hogy miért hagyom ezt... Szóval már megbántam, hogy hozzá fordultam és nem maradtam csendben.

Nem értem, hogy miért nem tud segíteni, vagy egyszerűen hallgatni és ez nagyon rosszul esik.